torony

Három

Komolyan késésben vagyok a hároméves szülinapos nagylány jellemzésével. Képeket ugyan raktam fel az elmúlt napokban, hogy azért mégis dokumentáljam ezt a neves dátumot, de azért a szöveg sem maradhat el.
Igazi nagylány már, aki olyan választékosan fejezi ki magát, mint sok felnőtt sem. A "na milyen a..." kérdésre ilyen válaszokat ad, mint "pompás" vagy épp "kellemes". "Biztos benne" és "Valószínűleg" megtörténik, amit tervezünk. Gátlás nélkül beszél mindenkihez, aki szimpatikus neki. A villamoson a szembeülőt beavatja, hogy ő bizony szereti a karácsonyi angyalt, aki mindent hoz neki, például csatot meg csokit, azt is elmondja, hogy most épp hova megyünk (vásárolni) vagy hova nem (nem a Nap utcára), meg azt is, hogy Miskolcon van neki köténye (kötő), amit felvesz ha sütnek nagyival.

Tisztában van azzal, hogy hol mi vár rá. Tudja, hogy hol szálltunk le a villamosról, amikor kakaós tekercset vettünk, tudja, melyik az a metrómegálló, ahol akkor szállunk ki, ha a bookline-ba megyünk, tudja, hogy a dédipapánál evett fagyit a nyáron, de most nem eszünk fagyit, mert tél van és/vagy betegek vagyunk.

Vannak viszont tévképzetei is: Apa építkezésen dolgozik, tehát házat épít, a Kékgolyó utcát is ő építette, hogy tudjunk hol lakni. Hogy egy építkezésen nem kizárólag olyanok dolgoznak, akik konkrétan építik a házat, egyelőre nem fér a fejébe.

Tudja, hogy azért költöztünk el Pestre, hogy "mindenki kellemesebben érezze magát", de azért ő vissza akar menni a Szandi házikójába, mert ő "Debrecenben is kellemesen érezte magát."

Az istentisztelet kezdésének pillanatában már "unja", és érdeklődik, hogy "mikor végez Petra?", az egész idő alatt rohangál a folyosón, mint ahogy ovis hittanon is, amikor az imádság jönne soron, az éneklést pedig szabotálja, de amikor hazamegyünk, lezavar egy komplett istentiszteletet prédikációval együtt, amit egy könyvből olvas fel, és úgy kezdi, hogy "kedves hallgatóim", valamint belefoglalja az ovis hittanos imát is, amit fogalmam sincs, hogy tanult meg, amikor látszólag nem figyelt rá. Azt is énekli, hogy "Kis város Betlehem, nem sejti még", pedig az órán vadul kiabált, hogy "ne énekeljetek". Ragad rá minden, olyannyira, hogy néha komolyan kérdezem magamtól, nem főbenjáró bűn-e, hogy nem beszélünk hozzá idegen nyelveken.

Az ember még egy jóízűt se veszekedhet, ha épp ott van, mert akkor azonnal kiabál "ne veszekedjetek együtt". Egyébként érzelmi témákban elég érzékeny, azonnal visszajelez "most mérges vagy", netán "hideges", ha pedig látja, hogy lecsillapodtam, "már nem vagy hideges, ugye". Naponta sokszor bújik, hogy "mindennap szeretlek" - ami onnan van, hogy egy meséskönyvben a kismackó azt mondta a mamájának, hogy szeretlek ma..., ami mama akart lenni, csak a mamája félbeszakította. Doresz viszont úgy értelmezi, hogy ez a "ma..." a konkrét napra vonatkozott, ebből lett aztán a mindennap szeretlek. Azt is tudjuk, hogy Kristófot szereti, amikor hazafelé tartunk, és Kristóf otthon van, akkor már a ház előtt mondja, hogy "szeretem a Mizukát", ez az egyik kedvenc beceneve, Doresz ragasztotta rá.

Jól megvannak egyébként a tesók, az utóbbi egy hónapban kifejezetten sokat tudnak együtt játszani, de legalábbis egy légtérben egymás mellett, főleg a délelőtti órákban fordul elő ilyesmi. Amikor a Kaláka-Kányádi lemezt hallgatjuk, akkor az ismert verssort, miszerint "Köt a vérem, köt a vérem, szeretőm vagy és testvérem" ő így énekli: "Köt a vérem, köt a vérem, szeretem a kistestvérem." Ez egyébként az egyik kedvenc éneke, sokszor csak úgy is énekelgeti, amikor nem megy a CD. És ha már Kaláka, akkor épp tegnap volt először Kaláka koncerten úgy, hogy tetszett is neki, Márton vitte el, és tökéletesen sikerült a közös program.

Rettentően szeret öltözködni, tudja, mi mihez illik és mihez nem, bár időnként azért vannak ruhák, amiket valahonnan előbányász, mert szerinte szépek, holott... De azért alapvetően jó az ízlése. Szereti, ha a hajába csatot vagy hajgumit rakunk, aztán persze kiszedi, később pedig sírva jön, hogy tegyem vissza, "kiszedtem, pedig olyan szép volt".

Sírni és hisztizni persze mindenen lehet, akár azon is, hogy nagypapa a mustár tubusát akkurátusan összehajtogatta. A nyöszörgésre persze rögtön tud indokot is mondani "mert nyűgös vagyok".

Van, hogy csak valakivel együtt tu elaludni, máskor viszont egyedül, mert ő már nagy. Aztán olyan is van, hogy lefekszik apával aludni, de aztán kijön, erre apája azt mondja, hogy akkor szomorú lesz, de ő azért csak kijön, és mondja nekem "menj be apához, vigasztald meg, mert szomorú, hogy kijöttem." A játékbabák sem alhatnak egyedül, befekteti Kristóf kiságyába, melléfekszik a padlóra, fogja a kezét a rácson benyúlva, mert "nem tud egyedül aludni, fél".

Fél egyébként ő is, nem is kicsit. Pár hete két állat volt a szobájában éjszaka, és nappal is egy kendőt kellett ráerősíteni a könyvespolcra, "hogy ne jöjjön be a kutya". Még szerencse, hogy a tigris a szerényemben nem tudja megharapni, mert "vastag a pulóver".

Kedvenc DVD-je már rég nem a Kis vakond, hanem az Egyszer volt, hol nem volt az ember és a 'allo, 'allo. Úgyhogy ilyeneket mond, mint "katedrális" meg "cárnő vagyok", valamint "nézd csak a legújabb találmányom", valamint azt, hogy "Magyar hangja Fehér Anna". A Vackarádióból is a stáblista a kedvence: Gál Zsuzsa és Kispupákzsömleándaikati.

Tudja, hogy egyedül csak az iskolások mehetnek az utcán, így ha látunk egy kóbor kutyát, az is nyilván iskolás. Ő is az akar lenni egyébként, néha el is játssza: "Most már este van, búcsúzom tőletek" - mondja az utcán séta közben - "megyek a Nap utcára, mert nagypapa vár. Majd holnap találkozunk." Aztán behajol a babakocsiba, megpuszilja Kristófot "Nagyon szeretlek Kristóf, de most el kell mennem." Elég nehéz volt rábeszélni, hogy maradjon mégis, csak úgy sikerült, hogy mondtam neki, félek a kutyától, fogja meg a kezem és védjen meg. Ez hatott.

Itt még a régi porszívóval látható az ünnepelt

Tegnap reggeli első mondat

- Annyira el vagyok keseredve - mondja, amikor ébredés után odajön az ágyamhoz ébreszteni.
- Hogyhogy, mi történt?
- Hát nem kaptam szilvás gyógyszert meg kakaót.

Hogy a szilvás gyógyszer micsoda, azt nem sikerült kideríteni. Kakaót kapott, ellenben szinte egész nap "el volt keseredve". Gondolom, így tanul új szavakat.

Szerencsére ma a "pompás" van soron. Mennyivel pozitívabb napnak nézünk elébe!

szövegek a Mikulásról

"De furán néz ki!"
"Milyen szép a szakálla!"
"Minden Mikulás ad nekem valamit. Az egyik csokit, az egyik cukrot." (azt, hogy egyik - másik, még nem tudja. Vagy egyik-egyik, vagy másik-másik.)
"Nagyon kedves a Mikulás, szeretem."
"Apa, láttunk olyan Mikulást, ami bácsi volt."

Kimentünk ma a piacra, előre mondtam neki, hogy lehet, hogy látni fogjuk a Mikulást, mert ilyenkor kinn járkál az utcán. De azért felkészítettem, hogy nem biztos, de próbáljuk meg. Mondta is közben: Megyünk, megnézzük a Mikulást, ha van."
A piacon aztán tényleg ott sétálgatott, először messziről láttuk, aztán egyszercsak ott volt teljes életnagyságban. Doresz arcán egyszerre volt döbbenet és öröm, és amikor a Mikulás köszönt neki, odajött, és még csokimikulást is adott neki, akkor alig jutott szóhoz. Hozzáteszem, elég lehasznált jelmezben volt az úriember, de Doresznak maga volt a csoda, úgyhogy nagy áhítattal hangzott el a szakálldicsérő mondat a szájából.
Este az Andrássy úton is láttuk a Mikulást, ő még azt is megkérdezte, jó volt-e Doresz. Mire ő: "Igen, kölcsönadtam Kristófnak a porszívót." Nagy dolog, ez tény, mert igen el volt bűvölve a születésnapi ajándékától. A jószívűség jutalma két szaloncukor volt. Hiába, nagyon kedves bácsi ez a Mikulás.

ádventi naptár

A karácsonyi angyal egyelőre még egy kivételével csak édességet hozott. Tegnap például (öt darab) smartiest, amit Doresz még sosem látott, kóstolt korábban. Úgyhogy amikor megkapta, nagyon örült, hogy milyen szép gyöngyök, meg is állapította, hogy "azért mert nem hoztuk a régit" (ez arra vonatkozik, hogy a költözés óta még nem látta a kék gyöngyeit, nem véletlenül, mert védem Kristófot meg magam.) Kellett egy ideig erősködnöm - amikor már kezdett lepattogzani a máz, és féltem, hogy mégsem csak a szájban olvad -, hogy egye csak meg nyugodtan, ez csoki. Nagyon óvatosan harapdálta, nem is merte elharapni, szerintem azt hitte, csak hülyítem. Vicces volt, mindenesetre.
Ma egészségesebbek voltunk, csokis bulátát kapott, ezúttal három szemet, szóval semmi nagy mennyiség, de számára ez is jóval több, mint amennyi édességet megszokott. Ez nagyon ízlett neki, lehet hogy be is fogom vezetni jutalomfalat gyanánt a későbbiekben. De nem is ez a lényeg, hanem ahogyan délelőtt lereagálta az egész ádventi naptár dolgot:
- Anya, az angyal olyan kedves, szeretem a karácsonyi angyalt.

állattan

- Leöntöttem magam.
- És hogy csináltad?
- Hát, úgy ittam, mint az állatok.
- Miért, az állatok hogy isznak?
- Hát így. (Felemeli magasra a poharat két kézzel és imitálja, hogy fentről önti bele a szájába) Felemelik a kezüket és magasról öntik.
- De hát az állatoknak nincs is kezük, csak négy lábuk.

Ezen a ponton leblokkol, szeme elkerekedik, úgy néz rám, mintha valami hihetetlen butaságot mondtam volna, fél perc csend.

- De anya, én láttam olyan mackót, aminek volt keze.

mű

Elkezdődött a tél, amúgy is betegek vagyunk, kinek van kedve kimenni ilyenkor, úgyhogy kénytelen vagyok benti elfoglaltságokat kitalálni. Tegnap eszembe jutott hogy oviban csináltunk olyat, hogy egy papír előre ki volt lyuggatva, nekünk meg ki kellett hímezni le-föl öltögetve. Gondoltam, kipróbáljuk, hátha már Doresz is tudja - bár őszintén szólva nem hittem komolyan, végülis még csak pénteken lesz három éves, szóval még csak korkedvezményes ovis. De ment, és nagyon élvezte. Egyébként már jó ideje rágja a fülemet, hogy varrni akar - ez a hímzést és a horgolást is jelenti az ő nyelvén -, eddig mindig elhessegettem, hogy majd később, ha nagyobb lesz. Hát jó, a horgolás tényleg várhat még kicsit, de a hímzésnek eljött az ideje. Színváltós cérnát kapott, mert az szép. Annyit kellett segíteni, hogy mindig mondtam, melyik lyuk következik.
Ez a darab tegnap készült, ma még kettő másikat is csinált. Javasoltam, hogy adjuk oda a nagyiknak karácsonyra, de azt mondta, hogy ezeket ő szeretné megtartani, az egyiket fel is akasztotta az ádventi kalendáriuma mellé.
(A fotó rossz, de ebben a sötét időben alig van pár lámpafénymentes óra a lakásban, elnézést. A fényes folt meg arról árulkodik, hogy egyelőre folyik a lányzó orra.)

drukkol

Látod, anya, meg tudtad csinálni, te már nagy vagy. Csodálatos!

torta gyertyákkal

Számolás

Már hatig tud számolni. Egy, kettő, három, négy öt, hat unokatesóm van. Kettő Bánkon: Hanna Zorka meg Dani, és négy Rostockban: (muszáj fonetikusan írnom, mert annyira viccesen mondja) Entöen, Kajji, Dani, Bene és Árpi. Hm, Árpi mondjuk nem egészen, de a többi stimmel.

Doresz fegyelmez

Nem tagadom, viszonylag gyakran elhangzik a számból a mondat, miszerint "Hogy a csudába jutott ilyen az eszedbe?". De úgy tűnik, még nem hallotta elégszer, mert amikor Kristófot próbálja fegyelmezni, így ferdíti el: "Az eszedbe csuda jöjjön, Kristóf!"

szépség

Anya, a csatom a hajamban szomorú, hogy nincs semmi a hajadban. Se csat, se hajgumi.

kacifántos

Ilyeneket mond mostanában, mert már nagy:
Általában biztos vagyok benne, hogy minden gyerek tud beszélni.

Attól tartok, biztos vagyok benne, hogy az angyalok tudnak repülni.

És ha már a repülésnél tartunk:
A karácsonyfa is tud repülni, repülnek az angyalok, és utánuk repül a karácsonyfa.

Valamint dadaista vonalon is jók vagyunk:
Az Isten gyógyszer. Úgy hívják, hogy paradicsomos meg gyümölcsös. Össze van gyúrva a halacskákkal.

Istenről meg még annyit, hogy:
- Isten adjon nekem valamit!
- ???
- Hát paradicsomot. Nagyi tegnap hozott paradicsomot, azt.

Bőrhiba

- Anya, ott elromlott - mondja, és rámutat egy pattanásra.
- Az egy pattanás.
- És miért pattant?

mostanában az orvostudomány iránt érdeklődik

énekel

Mostanában gyakran énekel Doresz szép saját kitalálású dallamokat saját kitalálású szövegekkel. Tegnap este például ezt: Dani, ne bántsd Hanna Zorkát, én szeretem Hanna Zorkát.

mindennek ára van

Valamelyik nap kellett írnom egy hosszú és viszonylag nagy odafigyelést igénylő levelet. Gondoltam, kihasználom azt a kis időt, amíg reggeli után viszonylag nyugodtan, csendben el szoktak játszani. Így is történt. Majd a levél végeztével bementem a gyerekszobába, ahol addig valóban csend volt, legfeljebb nagy nevetések hallatszottak ki, és mit látok?

kis különbség

Indulunk a városba, Doresz megragad egy sárga jegyzetlapot:
- Anya, én is hozok lustát!

(Nyilván a bevásárlólistára gondolt.)

Evés előtt pedig közli: Nekem nem kell ülőke!

(naná, hogy előke)

nyelvújító

A metrón valaki sajtos grissinit evett.

- Anya, én is kérek csíkpogácsát!

Ízlés

Dani piros pulóvert vett föl ma. Reggel a búcsúzásnál Doresz odaadta neki a saját piros sapkáját:
- Apa, ehhez a pulóverhez illik ez a sapka.
- De Doresz, ez a te sapkád, nem jó apának a mérete, túl kicsi.
- Majd ha megnövök, akkor nagy lesz a sapka, és akkor majd jó lesz apának.

Milyen egyszerű

Gyereknevelési szakirodalmat olvasok.
- Anya, miért nézegeted a betűket?
- Mert kíváncsi vagyok arra, ami a könyvben van.
- És mi van benne?
- Hát az, hogy mit kell mondani a gyerkeknek, ha azt akarjuk, hogy rakják el a játékaikat.
- Azt, hogy kérem szépen.

- Anya, Kristóf beverte a fejemet az ajtóba! Kristóf, ez lesz az utolsó, mert különben megverlek.
- Miért Doresz, mi meg szoktunk verni téged?
- Igen, tíz perc múlva.

félreértés

Doresznek mostanában az a mániája, hogy tud repülni / fog tudni repülni / madárrá változik.
Próbálom erről lebeszélni, mert rosszul érintene, ha egyszer nyitott ablaknál tenné próbára ezt a képességét, Dani persze széleskörű irodalmi műveltsége szemszögéből közelít a témához, úgyhogy sokkal megengedőbb. Van állítólag egy Boris Vian írás, ahol a gyerekek sok kék meztelencsigát ettek, minek következtében valóban megtanultak repülni. Mondta is tegnapelőtt este Doresznak, hogy ha sok kék meztelencsigát eszik, akkor majd tud repülni.
(Jaj, Dani, most komolyan azt akarod, hogy a következő eső utáni sétakor csigákat szedjek ki a szájából?- kérdeztem, de ez mellékvágány.)
Tegnap este Doresz közölte: Anya, ha sok kakaós csigát eszem, akkor fogok tudni repülni.
Ja. Csiga - csiga.

És még egy kakaós csigás sztori.

Tegnap kombinóztunk egyet, és a Széna térnél Doresz közölte, hogy leszállunk.
- Á, nem, majd a következőnél - mondom.
- De ha kakaós tekercset eszünk, akkor leszállunk.

És valóban, a múltkor amikor leszálltunk a Széna téren, akkor vettünk neki kakaós csigát.

Mindent azért én se...

Tegnap séta közben minden előzetes indok nélkül elkezdett bömbölni Doresz az utcán.
- Miért sírsz, Doresz?
- Repülőre akarok szállni!

Sajnos nem tudtam segíteni, úgyhogy hazáig ment a bőgés.

Anya, én az összes gombát ismerem, majd elmegyünk Pimpával és szedünk.

Kinéz az ablakon, és mint egy betanult szöveget mondja: Lehullottak a levelek. Ősszel gyakran elered az eső.
Persze lehet, hogy tényleg betanulta, mert mostanában szinte minden nap ezzel kezdődik.

mindig ezt a szövegvariánst énekli

Elvesztettem zsebkendőmet, mindig anyám érkez.

karrier

Magára terít egy ágytakarót: "Most én leszek az Isten, aki énekelni fogok."

Sajt és Pimpa

Doresz mostanában fejébe vette, hogy az egyedüli ehető dolog a világon a tejfölös melegszedvics. Ez van reggelire, ebédre, vacsorára. A hagyma vagy a sajt például olyan dolgok, amelyeknek még a szagát sem érezheti, sőt, az asztalra sem lehet kitenni a jelenlétében, mert zavarja a tejfölös melegszendvics élvezetében.
Tegnap azért elmentünk pizzázni, gondolva, hátha eszébe jut, mennyire szerette régen a pizzát, és valami mást is hajlandó lesz magához venni. Hogy nehogy gond legyen, quattro formaggi polo-t rendeltem (négysajtos csirkehússal), szigorúan olaszul, nehogy kiejtsem a számon a sajt szót. És csodák csodája, csak úgy tömte magába a vastagon sajtos pizzát. Úgyhogy azt hiszem, mégis csak korlátozni kell a Pimpa olaszul való nézését, nehogy már ez az egérút is megszűnjön.

És csak hogy egy kis vicces zárás is legyen: amikor már sokáig nem hozták a pizzát, elkezdett aggódni, mi lehet. Kérdezgette, hol sütik a pizzát. Amikor mondtam, hogy sütőben, még jobban lefehéredett. Dani jött rá, miért. A Pimpában ugyanis a sütő elcsábul, és megeszi a pizzát. Nyilván ez az eshetőség nálunk is fennforgott.

Egyébként mindenkivel közlöm, hogy családunk immár hatfős: Pimpa és Armando hozzánk költöztek, játszó- és társalkodó partnerek.

Vélemény

Dani épp a napi vitaminjait veszi be.

- Apa, meg akarom szagolni a gyógyszeredet! (A gyógyszer olyan, mint a bor, felnőtteknek való, úgyhogy csak szagolni lehet.)
- Tessék.
- És mi van benne?
- Placebó. De az csak felnőtteknek való.
- Akkor anyának nem.

Megoldás

- Anya, keljél fel!
- Nem tudok, Doresz, nagyon álmos vagyok még.
- Kelj fel, akkor majd nem leszel álmos.

E gyerekből pap lesz, akárki meglássa

Isten hozott a majommal! A kutyával és az elefánttal. Elmennek vécézni meg pizzázni. Ámen.

(Eddig az idézet. Magyarázatként pedig csak annyit, hogy a keresztelő óta mondogatja ezt az Isten hozottat, de ilyen komplett prédikációt, ráadásul ámennel ellátva tegnap produkált először.)

műelemzés

Metrózunk. Nézi a Keith Haring kiállítás plakátját,
majd megszólal: Anya, a farkas megeszi a gyerekeket. Szólni kell az anyukájuknak.

gyerekméz, gyerekkávé

Doresz rákapott a gyerekkávéra. A gyerekkávé jó ötlet, mert a tejet megmelegíteni nem hagyja, márpedig betegen nem jó buli a hideg tej. Szóval reggelente szorgalmasan csinálom neki a gyerekkávét. A mézet sem különösebben csípi, pedig hasznos lenne torokbajok ellen, de azért gondoltam, hátha a kávéba megeszi, egy próbát megér. Hozzáteszem, a kávét cukor és egyéb édesítő nélkül is probléma nélkül dönti magába, ahogy észrevettem, a savanyú és keserű ízeket nagyon szereti.
Amikor múltkor Danival bevásárolni voltak, és hoztak mézet is, Doresz kikövetelte, hogy macimézet is vegyenek. Na, remek, gondoltam, ebből adagolok majd a kávéjába, az biztos tetszik majd neki. Egy kanállal tettem is bele, de közölte, hogy nem finom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a másik, az üveges mézből is tettem egy kanállal, hátha csak a se édes, se keserű nem ízlik neki. És igen! Na de nem is ez a lényeg, hanem a következtetés, amit ebből levont:
- Anya, a macisméz nem finom, csak a felnőtteknek valóból kérek!

Állatkerti utóhatás

Doresz hétvégén a miskolci Nagyival állatkertben volt. Azóta rendszeresen kérdezgeti, hogy mit eszik ez vagy az az állat. Ma reggel például ezzel állt elő: Anya, és a Mikulás mit eszik? - Elhelyezve ezzel ezt a különös lényt a rendszertanban.

őszi séta

Egyik nagybevásárlásunkkor szemembe ötlött egy Pimpa-dvd, és bár mostanában - na jó, a tegnapi napot leszámítva - alig néz dvd-t Doresz, azért nagy nosztalgiahullámtól eltöltve megvettük. Mert Pimpa aranyos. További előnye, hogy nem túl hosszú az egész, magyarul különösebb hiszti nélkül megoldható a nézése, nem kell megszakítani a sorozatot, mert az egész sem több, mint fél óra. Szóval Pimpát szeretjük, és lehet dúdolni tudjuk, hogy Pimpa szeret minket.

Tegnap séta közben azt játszottuk, hogy Doresz előreszalad és bevár, amikor kiabálok, még ez látszott a legjárhatóbb útnak, hogy ő is élvezze a sétát, amihez amúgy nem volt kedve. Egyszercsak látom, hogy négykézlábra veti magát, és közelebbről leírhatatlan módon ugrál két kézre támaszkodva. Mondanom sem kell, ősz, rothadó levelek nyálkája a járdán, satöbbi, a nadrágja íly módon jó mocskos lett.
- Doresz, ez most miért kellett? - kérdezem.
- Hát... Pimpa is így csinál!

Ja, az más.

tiszta ügy

- Ez nem az én Kornélom.
- Hanem?
- Hát a Danié, meg a Hanna Zorkáé.

Apa szerel, Doresz megfogalmazza a tanulságot

Hogyha francba, akkor valakinek segíteni kell.

Nem kapott tudatmódosító szereket

Mégis madárnak képzeli magát.
-Anya, nekem van szárnyam és tudok repülni.
- Nem Doresz, a madaraknak van szárnyuk, az embereknek nincs. Nem tudsz repülni.
- Majd ha madár leszek, tudok repülni.
- Te sosem leszel madár, te ember vagy. Az emberek nem változnak madárrá.
- De nekem lesz szárnyam. Neked nem lesz szárnyad, de nekem meg Kristófnak lesz szárnyam és tudunk repülni.
- Aha, és hova repültök?
- Oda, a fára - mutat ki az ablakon.

Jó lesz vigyázni.

felvilágosult

A csecsemőket a gólya hozza a szájában - a nagyi mondta. Majd ugyanazzal a levegővel tovább: A babák benn vannak az anyukájuk tesójában (a hasat nevezi tesónak, mert ott volt a tesó), és van egy lyuk, és azon mennek be, de majd kijönnek. Anya, te is voltál a nagyi tesójában, meg Kornél meg Kata is a nagyi tesójában volt. (Mondjuk nem egészen, de az elv oké). Én meg a te tesódban voltam, meg Kristóf is. De már kijöttem. Majd ha megint bent leszek...
Az én tesómban a baba van (játékbabája), már kijött, de majd visszamegy.

Azt hiszem, van még egy kis zavar a képben, de majd letisztul. Mindenesetre a nagyi tagadja, hogy tőle hallotta a gólyamesét. Most már csak az a kérdés, honnan szedte akkor a lány, és honnan szedte azt, hogy a nagyira kell fogni.

A lényeg mindenesetre itt van:
- Én is benn voltam a te tesódban.
- Igen, és emlékszel még rá?
- Igen.
- Na és milyen volt?
- Hát... jó.

Esküvői ruhabolt kirakata előtt ragad le a lány, és közli: Anya, én is olyan ruhát szeretnék, ami tovább leér a földre.

Betegség

Tegnap este már látszott, hogy a változatosság kedvéért újra betegek leszünk családilag. Reggel kérdezem Doreszt:
- Hogy van az orrod?
- Hát jön.
- Jön az orrod?
- Nem, hanem a tak. Le is törlöm.

természetesen imádják egymást

Melyben anya és lánya mélyenszántón beszélget és az apa is beleszól

- Doresz, te mitől szoktál félni?
- A kutyától.
- És még?
- A másik kutyától.
- Ez már fóbia. (Dani )
- És a fóbiától félsz?
- Ühüm ... de a szájától nem.

Anya - jön felém -, anyázni akarok!

(Nem úgy értette, ahogyan a felnőttek anyázni szoktak)

felnőttkor

És amikor majd én is nagy leszek, akkor nagy cicim lesz, és akkor majd veszek egy számítóbéket.

végső kérdések

- Anya, ki tette ide a fülemet? (a fülére mutat)
- Hát, úgy születtél, hogy ott volt a füled.
- És ha nem születek, akkor nem lesz fülem?

Narancssárga sapka

- Anya, ezt magadnak vetted? (Igen, megtanulta a visszaható névmást. Egy hete még azt mondta volna, hogy "neked vetted")
- Igen.
- De nem, ez nekem kell.
- Tényleg?
- Igen, de majd kölcsönadom.

- Anya, én a sapkában megyek. Nagyon fúj a szél, hideg van. Kell sapka.

Ég

A tegnapi nap ilyen spirituális jellegű volt, úgy tűnik, Doresz például sűrűn kérdezgetett ilyeneket, hogy mit csinálnak most az angyalok, és hol vannak (mert oké, hogy karácsonykor fát díszítenek, na de az csak ritkán van), és én dacára a nagy valláspedagógiai tudásmasszának a fejemben, ami már amúgy is csak múltidő, de mindegy, csak álltam, és dadogtam, hogy hát izé, repülnek. És akkor este a vacsoránál, amikor sikerült enyhén odakapatnom a melegszendvicset, és rakosgattam külön, hogy ezt majd mi megesszük, ezt meg le kell kapargatni kicsit, hogy Doresz is megehesse, ilyet mondott:
- Anya, az ég, az felnőtteknek való.
- Huh - mondom magamban - ezt hogy érted?
- Hát az éget apa eszi meg.

Persze, persze, az égettre gondolt. Ezek szerint mégis normális gyerek a gyerekem.

Természetsen megtalálta azt a dobozt, amibe az elkészült karácsonyi dekorációkat meg a horgolt tükörtojást tettem (a tükörtojást félredobta, csak a díszek érdekelték), magára aggatta az összeset, ekkor zajlott a következő beszélgetés:

- Cicám, add vissza légyszíves ezeket!
- De nem!
- Légyszíves, cicám.
- De anyám, ne vedd el!

Hálózsák

Természetesen mindig azt kell csinálni, amit Kristóf is. Ha Kristóf sír, mert éhes, akkor Doresz is, és ha Kristóf hálózsákban alszik, akkor Doresznak bele kell bújni egy párnahuzatba. Amikor aztán végre kiolvastam a gondolataiból, hogy a párnahuzatba bújás nem rosszalkodás, hanem utánzás, és előbányásztam neki egy régi hálózsákot, aminek az alja kicipzározható, úgy örült neki, mintha legalábbis új játékot kapott volna. Egész este abban feszített, aztán éjszaka is abban aludt, és sejtem, hiába kakaózta le reggel, ha most azonnal kimosnám, este nagy hiszti lenne hálózsák hiányában. Úgyhogy még egy nap haladékot kap a kakaófolt.

önfegyelem

Doresz éppen veszélyeztette Kristóf testi épségét, amennyiben megpróbálta hátratörni a nyakát. Rá is szóltam, hogy azonnal engedje el. Erre ő: - Térjek észhez, ugye?

cicaőrült

Hosszú idő után újra Pampers pelenkát vettünk, és úgy tűnik, a macskaőrület még mindig tart. Úgyhogy azokat Kristóf természetesen nem használhatja, csak Doresz (éjszakára vagy hosszabb sétákhoz).

Térképész

- Apa, megmutatod nekem a Kabátot, ahol dolgozni kell? (Kabát, azaz Kaba nevű községet)
Előszedik a térképet, megnézik, hova fog utazni Apa nemsoká. Eközben természetesen meg kell nézni azt is, hol lakik a pécsi Nagyi (ha a megfelelő lapot nyitjuk ki, akkor már Doresz is tudja, melyik folt Pécs) és a miskolci Nagyi (ezt is tudja). Na persze a debreceni foltot is felismeri
- Ott lakunk, Kékgolyó utca tizenhét
- Nem, nem ott, hanem ez itt Budapest, most már itt lakunk.

Aztán Dani kimegy, Doresz tovább lapozza az atlaszt, rábök az egyik városra: - Apa ide fog menni. (Ez Párizs. Úgy legyen.)
És aztán újra meghatározza a nagyszülők lakhelyét. A pécsi Nagyi Tadzsikisztánban, a miskolci pedig Iránban van. Nyilván csak átmenetileg.

Szerintem a térképek iránti vonzalmát a keresztapjától örökölte. (Mellesleg ez idő alatt Kristóf épp egy Történelmi Atlaszt rágcsált, persze szigorúan azután, hogy a harmadikos hittankönyvet megunta volna.)

közlekedés

Rakosgatja a kavicsokat az asztalon: - Ez a Moszkva tér. Ez a végállomás.

Babázik. - Ez a Széna tér, itt leszállunk.

hihetetlen

Ma a rénszarvasos felsőmet vettem fel, ami nem lenne említésreméltó, ha Doresz nem mondta volna ezt: - Anya, emlékszel, amikor a rénszarvasos felső volt rajtad, akkor a csillagos dominóval játszottunk.

Nem emlékeztem. Mivel ez egy hosszúújjú, gondolom valamikor áprilisban lehetett legeslegkésőbb. Majd egy fél évre visszaemlékszik.

Vicces szendvics és egyéb evős dolgok

A minap láttam egy szakácskönyvet egy kirakatban, vicces, gyerekzsúrra való ételek voltak benne - vagyis a címlapon, de gondolom, benne is -, úgyhogy ezen felbuzdulva ma csináltam Doresznak vicces szendvicset szalámidarabból meg csemegeuborkából, hátha így, arcnak álcázva jobban csúszik a vacsora. Először nem esett le neki a dolog, csak amikor mondtuk, hogy nahát, egy arc, akkor. Ebben a pillanatban felragyogott a szeme: - De aranyos! Anya, ki ez?

Aztán mielőtt bármit is válaszolhattam volna, rávágta: - Ez Kristóf!

Innentől kezdve csak nem kérhettem, hogy egye meg, milyen lenne már az.

Amúgy meg tegnap almát vágtam fel neki is, magamnak is. Az övé egy idő után nem akart fogyni, gondoltam, elkérem tőle.
- Doresz, megehetem az almádat?
- Csak Kristóf kaphat belőle.

Kristóf élt a lehetőséggel. Éljen a testvéri szeretet!

ps: Doresz kinőtte az régi etetőszékét, úgyhogy tegnap kapott egy újat. Ez már csak magasított, de nincs semmiféle rács rajta. Egyedül is fel tud mászni, és sajnos le is. Most már semmi sem akadályozhatja meg, hogy egy étkezés alatt ötvenszer körbefussa a lakást.

Doresz aktuális kedvence a juhtúró. A múltkor kért Túró Rudit a boltban, de sikerült rábeszélnem, hogy ne egye meg azonnal. Ma reggel viszont eszébe jutott, és kérte: Kérek juhtúrórudit!

Épp a zebrán jutott eszébe elgondolkodni az élet értelmén, úgyhogy rászóltam:
- Doresz, tempóban megyünk!
Erre ő:
- Nem, nem templomba, hanem postára!

Ah, ez a templom központi téma nála, teljesen úgy néz, mintha reggeltől estig ez lenne nálunk a beszédtéma, pedig gyanítom, csak az hatott rá, hogy Gullivert egy templomban szállásolták el a liliputiak.

Normafa

Petra, köszi a képeket!

Itt, kérem, főzés folyik

Először mindent feldarabolunk




aztán betesszük a fazékba



és kész is husi, krumpli és a sok hagyma.

Az természetes, hogy ahogyan nőnek a babák, egyre ügyesednek, megtanulnak járni, beszélni. Így aztán jogos a kérdés: "És Rózsabimbó mikor fog majd beszélni?"

Egyelőre csak annyit mondtam, hogy nagyon sokat kell foglalkozni vele, és akkor talán.

Doresz könyvet olvas. A szöveget, miszerint "Ez a bagoly kerek oduban lakik" így olvassa: "ez a bagoly odobás."
Naná, most hogy a közvetlen közelében van egy kisfiú, aki épp e héten szokik be az odobába, rettentő izgalmas lett újra a téma.

roller folyt.

Anya, a romos rollert nem kell hajtani. Csak felteszed a lábad, a két lábad, és megy. Majd veszünk neked romos rollert, jó?

(természetesen elektromosat, csak az egy nehéz szó.)

Anya, emlékszel, amikor láttunk alattomos rollert?

Ha nem lettem volna ott, sosem jöttem volna rá, hogy igazából az elektromos rollerre gondol. Így is háromszor kérdeztem vissza.

Imád pénzezni mostanában. Ha kezébe kerül egy kis papír, azonnal pénzzé változik, és "füzet" vele. A lejárt vagy régóta nem használt külföldi apróinkat is megtalálta valahol, azóta nem lehet lebeszélni arról, hogy az mind az ő pénze. Így filozofál közben:

- Ez az én pénzem, sok pénzem van, de aki más utat választott...

Ha nem tudnám, hogy a Három kismalacból idéz, ahol "Mindhárom kismalac más-más utat választott", azt hinném, hogy pap lesz vagy erkölcsfilozófus.

Délelőtti séta

Doresz természetesen minden kerítésre fel akart mászni.
- Doresz, ez lesz az utolsó kerítés, amire felmászhetsz. Lehet, hogy a többi kerítés mögött lakik egy kutya is.
- És akkor megesz?

Dani elutazása előtt mondtam Doresznak, hogy Apa Kabára megy dolgozni.
Beszélgetetés reggel:

- Anya, hol van apa?
- Elment dolgozni.
- Kabátra?

- Gyere, felveszünk pénzt az automatából.
- Jó, vegyünk fel sokat! (...) Na jó, keveset.

Imádom, amikor takarékos.

Végre

Doresz eléggé későn kezdett érdeklődni a könyvek iránt, majd egy éves volt, amikor egyáltalán belenézett egybe, és még akkor jó sok idő eltelt odáig, hogy figyelni is tudjon annyi ideig egy lapra, amíg elolvasom a rajta lévő két mondatot. Néhány napja viszont már komoly meséket olvasunk, olyan könyvekből, amelyekben egy lapon sok-sok mondat van, néha nincs egyetlen kép sem, vagy csak egy picike. Ezekre is figyel, látszik, hogy meg is jegyzi a történetet, mert később visszautal rá. Tegnap és tegnapelőtt például a Gulliver Liliputban-ból olvastunk fel kábé 10-10 oldalt. Igaz, voltak duplaoldalas képek is, ezeket mindig jó hosszan meg kellett nézegetni, de a sztori is tetszett neki. Olyannyira, hogy lefekvés előtt még egyszer végignézte az egész könyvet, végigkérdezte, hogy kik vannak a képeken - nem kis teljesítmény volt kreatívnak lenni, és nem minden figurára rávágni, hogy egy törpe -, aztán ő is végigmondta. Megjegyezve persze, hogy melyik képen melyik testrész nem látszik Gulliverből - hiszen nem fért rá a lapra. Az különösen tetszett neki, hogy Gullivert beviszik egy templomba - mondjuk lekötözve, ezt kicsit aggályosnak tartom a vallási nevelés tekintetében, de ez már más téma. Merthogy templomban már ő is volt. Néha kéri is egyébként, hogy templomba szeretne menni, "mert ott énekelnek" és mert "ott vannak lépcsők". Ma pedig, amikor leszálltunk az 5-ös buszról a Március 15. téren, a sarkon álló nagy díszes vaskapus házra azonnal rámutatott, hogy "oda vitték be Gullivert". Naná, valami nagyon nagy kapu kellett, hogy beférjen, ha egyszer még a könyv lapjára se fér be az egész.
És hogy még egy kicsit fényezzem a lányt, elmesélem, hogy ma Kristófnak a járókában mesét olvasott. Azt a kis textílkönyvet, ami kifejezetten babáknak való, és minden lapon csak egy kép van, autó, virág, ház, cica, rendesen kiolvasta. Ilyeneket mondott, hogy "Itt a cica, beszáll az autóba, mert messze lakik." Nem jegyeztem meg az egészet, de igazi kis történetet rittyentett. Kijött belőle az írói véna. (Azt a telefont amúgy, amit írói vénával reklámoznak, találóan elnevezte újságtelefonnak. Hogy mennyit szórakoztatjuk a BKV utazóközönségét az ilyen sziporkákkal!)

ps: a cím pedig azért végre, mert el se tudom mondani, mennyire vártam ennek a mesélős korszaknak a kezdetét!

Beszélgetés séta közben

Anya, képzeld, Apa megette az összességet!

(Tiszta szerencse, hogy nem a Mindenséget.)

szürreál

Dani: Te, ez a Doresz olyan régen csendben van, vajon mi a fenét csinál?

(Bemegyek a szobájába, közben elképzelem a telefestett falat, apró darabokra tépett könyveket, Rózsabimbót haj nélkül, majd...)

Én: Nem fogod elhinni. Bibliát olvas.

(Na jó, nézeget. De akkor is.)

hajmosás

A hajmosás alapesetben nem az a hatalmas dolog, amiről posztolni kell, Doresz esetében azonban igenis egyike a legnagyobbaknak. Mert eddig csak ordítva. Meg sikoltozva. Meg ellenkezve. És mert így, ezért csak nagyritkán.
Egy ideje azonban maga kezdte el a saját fejét locsolgatni fürdés közben, szigorúan úgy, hogy más nem nyúlhat hozzá. Eleinte csak elől, aztán egyre hátrébb merészkedett, ma pedig már az egész feje vizes lett. Samponról meg fejmasszázsról még ugye nem beszélünk, csak vizezésről, de azért mégis az a legnagyobb vívmány.
Ezt a részben vagy egészben bevizezett fejet aztán nem volt szabad törülközővel illetni, se hajszárítót közelíteni hozzá. Ez mondjuk mostanáig nem is aggasztott, elég meleg volt, de ma úgy gondoltam, ideje lenne ránevelni, hogy ami vizes, azt megszárítjuk - így vagy úgy. Úgyhogy bevetettem a maharadzsatrükköt. Meggyőztem, hogy a turbán, az egy nagyszerű dolog, amit mindenki visel, aki számít. Demonstráltam. Aztán ő is akart. Így most turbánban rohangál. A fényképezőgépben meg minden elem ki van fulladva, úgyhogy jellemzően verbális marad a blog.

Doresz is elköltözött

Úgy értem, lélekben. Az utóbbi héten majd minden este mondogatta, hogy haza akar menni a Doresz házikójába, ahol Szandi van, meg Báró kutya meg a gazdija. Azaz Debrecenbe. Meg főtérre is. Mondtam ugyan neki, hogy oda már nem megyünk, mert már itt lakunk, de nagyon sajnáltam szegényt közben, nem láttam igazán lehetőséget, hogy megértessem vele, amit egy gyerek csak nagyon nehezen fog fel, hogy várost váltottunk, és vele az egész kis világát kiszórtuk az ablakon. Nem gondolom, hogy rosszul járt a váltással, már eddig is sok előnyét élvezi, például a rengeteg jó játszóteret a környéken, a metrót és a kombinót - ő még szereti a bkv-t. De azért Szandi, Báró, Sala, Szilvi, Katáék, Tam, akinek folyton ajándékot ad azóta is, és a többiek...

Tegnap este viszont ezzel állt elő: Anya, kölcsönadtuk Szandinak a Doresz házikóját. Most már itt lakunk.

(Persze ezt a mondatot csak az érti a maga teljességében, aki tudja, mit jelent Doresz számára a kölcsönadás meg a Doresz házikója.)

Adatok

Doresszal elkezdtük megtanítani a fontosabb személyi adatait - mondván nagyváros veszélyei, tudja mi a neve meg hol lakik, ha véletlenül elsodródna mellőlünk. Naná, hogy nem fordulhat elő ilyesmi, de azért az ördög nem alszik. (Erről jut eszembe, vajon én is ördög vagyok-e.)
Szóval szépen idomítjuk, szerintem ez most fordul elő először, annyira idomításellenes vagyok. Az eredmény részleges, ha akarja, mondja, ha nem, nem - idegeneknek inkább nem, nekünk is csak akkor, ha kedve van. Példa erre a következő beszélgetés a játszótéren egy anyuka és Doresz között:

- Hogy hívnak?
- Kislány.
- Jó, de biztos van valami neved, úgy mint az én kislányomnak Bogi a neve.
- Van nevem, de nagyon hosszú.

Frissen horgolt sapeszban

régi kép, de aranyos

A baba is hordozókendőben utazik. Pont, mint Kristóf.

ki csinálta?

Mikor már fél órája nyüstöltük a ki csinálta kérdéskört, és tisztáztuk többek között, hogy a függönyt a varrónéni, az ajtót az asztalos, a tejet a tehén, a zöld poharat meg a zöldpohárgyártóbácsi csinálta, akkor jött a kérdés: És nagypapát ki csinálta?

Már épp gondolkoztam, hogyan is intonálhatnám korához illően ezt a témát, amikor válaszolt is saját magának: A varrónéni. Meg a királynő!

Nyertem egy kis időt.

légycsapó

Csapkodja a földet légycsapóval.

-Mit csinálsz, Doresz?
- Töröm a földet. Nagyon törékeny, de megfoghatom!

reggeli első kérés

Anya, anya, szeretnék blablablabla...

Doresz rohan hozzám, és mondja, kiabálja, nyávogja, sikítja már vagy ötödször, én meg nem értem pont a lényeget, hogy mit is szeretne. Egyre jobban hergeli bele magát, mostanában ez a módi, azt hiszi, nem akarok kedvére tenni, pedig csak nem értem, amit mond, mert affektál meg direkt selypít.
Odamegyek, átölelem, hogy csillapodjon kicsit:
- Mit szeretnél, mondd lassan.
- Anya, szeretnék dombon állni!

Huh, hálistennek már ez a kérés is teljesíthető szombat óta.

rokonság

Ismét feljött nemrég a ki kinek kicsodája téma. Végigvettük, hogy nagypapa "Adélapa", másnéven "anya apukája", aztán "anya az én anyukám", "Zsuzsa Sala anyukája", "Dani Kata anyukája" - na jó, nem teljesen - , "Kornél anya testvére". Gondoltam, itt a megfelelő alkalom, rákérdeztem: Na, és kicsoda Márton? Csak el kellett volna ismételnie azt, amit már Kornélnál mondott, helyette azonban ezt a választ kaptam: "Márton a Réka anyukája." Naná. Mindig együtt jönnek és szeretik egymást.

Elköltözik, elnevez

El kell nevezni a dolgokat, ha minden a feje tetejére áll. És most mondjuk odaállt, elköltöztünk Debrecenből. Lettek ilyen nevek, mint
sima anya (azaz nem nagymama, hanem anya, azaz én)
sima apa (ugyanez apában, azaz Dani)
pesti anya (ez is én vagyok, nem miskolci nagyi, nem pécsi, hanem pesti anya)

Apa pedig Debrecenben van, mondta fel este a leckét. "Nyaral?" - kérdi. (Nem, festi a lakást)

Reggelente megkérdezi: "És most hova megyünk?" Jogos, amennyit az utóbbi időben autóztunk keresztül-kasul az országban, sosem tudhatja az ember, hol száll ki és kik lesznek ott.

Ma mentünk haza a játszótérről, amikor egyszer csak megszólal. "Én már nem szeretek Pesten lakni."

A hazautak másik slágere a "Megyünk a Doresz házikójába?" Na ja, csak az a kérdés, melyikbe. Gondolom, meg lehet zavarodva. Tegnap este is, amikor kiküldtem valamiért a konyhába, látszott rajta, hogy keresi, melyik ajtón kell bemenni, pedig nem olyan bonyolult az alaprajz.

Kristóf pedig, hogy ő se maradjon ki az elnevezési lázból, az utóbbi napokban "Mimi", "Mimike", "Miamia" nevekre hallgat. Gondolom onnan jön ez, hogy gyakran úgy megyek oda Kristófhoz, hogy megkérdezem: "Mi újság/ mi a helyzet, Kristóf?"

Mondjuk a sok bizonytalanság meg változás közepette van egy jó is. Ha azt mondja, "metrózni akarok", viszonylag könnyű szívvel ígérhetem neki, hogy oké, ma vagy holnap metrózunk egyet.

Költözünk

Doresz elbúcsúzott Salától meg a babaszobájától, és elutazott Miskolcra, hogy ott várja ki, amíg pesti kislány lesz. Mondtuk neki, hogy szét fogjuk szedni a kiságyát, és amikor újra összerakjuk, már nem lesznek rácsok, hanem olyanlesz, mint a nagyoké. Erre ő: - Ne szedd szét, apa, hiszen olyan szép!

Amúgy meg pakolászás közben különböző érdekes felfedezéseket tettünk. Például hogy a Dupló-oroszlán a kiságy mögött volt (nem látszott, mert az ágy alatt dobozokat tároltunk), valamint hogy a falvédő alatt is van ám egy freskó! És igen, visszagondolva az utóbbi időben Doresz egyik kedvenc elfoglaltsága volt bebújni a falvédő alá. Most már azt is tudom, mivel ütötte el ott az időt.

ezt mindenki lefotózta volna a helyemben

Doresz tegnap először ugrálóvárazhatott. Kénytelen voltam engedni, hogy elősegítsem a bilire szokását. Aki előtt nem világos az összefüggés, közlöm, hogy csak a Nagyok ugrálóvárazhatnak, illetve másik oldalról meg aki Nagy, az már bilibe pisil. Az, hogy lehet valaki olyan Nagy, hogy bilibe pisil, ugyanakkor még nem ugrálóvárazhat, avagy hogy vannak olyanok, akik, na jó, WC-be pisilnek, nem bilibe, ugyanakkor nem ugrálóvárazhatnak, mert már kinőtték, Doresz számára nem elfogadható. Így aztán miután először megtagadtuk az ugrálást arra hivatkozva, hogy még kicsi hozzá, azonnal visszaállt a szőnyegrepisilésre. Ráadásul folyton erősködik, hogy én is menjek ugrálóvárazni, hiszen nekem sincs pelenkám. Hát, igen, jogos.

Én meg nem fényképeztem, eszembe sem jutott, inkább rágtam a körmöm az ugrálóvár mellett, hogy ráugrik-e valaki az új közegben elég esetlenül mozgó gyerekemre. Amúgy 10 perc után élvezte, rögtön akart mégegyszer menni. Na, majd ha kétkeresős család leszünk, repetázhat.

elkezdődött

Épp tisztába tettem Kristófot, amikor Doresz feltette élete első ilyen irányú kérdését:
- Anya, mi az ott? Az egy csiga!
- Az a fütyije, Doresz.
- Mint a Danikának van fütyije. (háttérinfo: Bánkon együtt fürödtek DaniKÁval, biztos feltűnt azért neki a különbség.)
- Igen, Danikának is van.
- Nekem is van fütyim!
- Á, nem neked nincs.
- De van, kicsi fütyim van.

p.s.: A csigához meg annyit, hogy az utóbbi esős napokban elég sokat szórakozott azzal, hogy csigák szarvát fűszállal bizgette, hogy visszahúzza magát a csiga a házába. Gondolom, ez jutott eszébe a Dologról.

feltétlenül megörökítendő

Habár kis késéssel, de azért nem hagyhatom ki annak megörökítését, hogy Doresz múlt héten két éjszakát Miskolcon töltött nagyszülői felügyelet alatt - életében először, de nem utoljára. Zseniálisan viselte az új szituációt, azaz hogy két ember lesi kívánságait a nap huszonnégy órájában. Rendesen evett, kábé két nap alatt annyit, mint az előtte lévő két hétben összesen, sütött meggyessütit (ő rakta a tetejére a meggyet), látott kacsákat a szomszédban (belvárosi gangos bérház második emelet), gyalog felment az Avasi Kilátóhoz, ült villamoson, amit imád, igazi felnőtt ágyon aludt, ahonnan le is gurult, de szerencsére puhára. Különösebben nem hiányolt minket, amin nem csodálkozom, amennyit mostanában foglalkozni tudunk vele. Nem is akart hazajönni anyához, amikor apája értement, de azért hazaérve vagy tíz percig lógott a nyakamban. Na azért mondom!

Autózunk hazafelé, sötétedik lassanként. Az ég alja vöröses, fentebb szürkésfehér, de van pár sötétkék folt itt-ott. Erre Doresz:
- Leszínezték kékkel, látod?

Párbeszéd bilin

- Különben megesz az elefánt.
- Micsoda? Mikor esz meg az elefánt?
- Hát hátul a bilin.

Ja, akkor már érthető, miért nem akar ráülni a bilire.
Ezek után már az se csoda, hogy úgy sikerült mégis meggyőzni, hogy üljön rá, hogy megígértem, a bili elején található viziló megvédi a hátul lévő elefánttól.

így már más

Van pár ének, amit sosem tanítanék meg Doresznak, ha nem volna mindegyik kedves gyerekkori emlék, annyira gáz szövegük van ugyanis. Itt van például rögtön ez:

Hej, Csipkerózsa szép kislány, szép kislány, szép kislány,
Hej Csiprerózsa aluszik lágy párnán.
Hej, Csipkerózsa ébredezz, ébredezz, ébredezz,
Mert vőlegényed az úton közeleg.

Doresznak ez az egyik kedvence, pedig becsszó nem akarom úgy nevelni, hogy lágy párnákon várja, mikor közeleg már a vőlegénye. Szerencse, hogy okos a gyerek, olyat ugyanis nem énekel, aminek semmi értelme számára. A dalszöveg ominózus sora tehát így módosult:

Hej Csipkerózsa ébredezz, ébredezz, ébredezz,
Mert főleg az úton közeleg.

szósz

Kristóf előszeretettel keni szét az arcán a tejpépet, most is maradt egy kis folt, amit nem vettem észre. Erre Doresz: "Kicsit szószos ott. Hát lebukta és szószos lett."

büntetés

Az úgy volt, hogy Doresz ugrált a Kristóf kiságyában, úgyhogy eltört az ágyrács. Először egyáltalán nem volt biztos, hogy meg lehet csinálni, Kristóf meg pillanatnyilag abban a korban van, hogy kiságy nélkül nem működik az életünk, helyesebben veszélybe került az övé. Sehol sem lehet magára hagyni egyetlen percre sem, mert aztán ott terem a padlón, odagurul ugyanis. Villámsebességgel.
Szóval kétségbe voltam esve, és persze mérges is voltam, naná. Mondtam is Doresznak, nincs más megoldás, az ő kiságya lesz a Kristófé, ő meg alszik a földön. Aztán tettem annyi engedményt, hogy nem a földön, hanem a Kristóf matracán. Erre ő: "Kristóf még kicsi, nem kell neki matrica."
Emelje fel a kezét, aki a helyemben nem röhögte volna el a nevelési célú hegyibeszédet.

Szókincsfejlesztés

Vacsora közben Doresz elkezdte csapkodni Dani kezét, mire rászóltam, mire Dani közölte, hogy ez teljesen oké, szoktak ők csapkodni egymás tenyerébe. "Ide csapj a tenyérbe!" - szólt az Apák Apája, mire Doresz elkezdte ütögetni a tányérját. Mi, szűk látókörű szülők már épp elkezdtük volna leteremteni a Gyereket, hogy ne rongálja a tányért, mikor kábé egyszerre - Daninak kicsit előbb, de csak egy pillanattal - leesett, hogy Doresz csak azt csinálja, amit mondtunk neki, végülis tenyér meg tányér, az majdnem ugyanaz. (Vajon mennyire gondolhatott bennünket hülyének, hogy a tányért csapkodtatjuk vele...) Ekkor aztán röhögések közepette még megbonyolítottuk a témát, és felhívtuk a figyelmét, hogy Az A Dolog, ami a tányérján van, kenyér névre hallgat. Kenyér - tenyér - tányér. Nehéz az ilyen kis gyerekek sorsa, amikor meg kell tanulni ezeket a hasonló szavakat.

Ma séta közben Doresz rácsodálkozott egy görkoris lányra, helyesebben a görkorira. Látszott rajta, miközben nézte, hogy most próbálja beilleszteni a világképébe, hogy vannak gyerekek, akiknek láb helyett ilyen kerekes izé van alul, és hogy ez nem könnyű feladat. Mármint a beillesztés. Meg is kérdezte, mi az. Mondom neki, görkorcsolya, és mivel a lány épp elindult, kiegészítettem még: látod, lehet vele gurulni.
"Anya, vegyünk nekem is gurulnit!"

Megjavították a járdát a házunkhoz vezető úton, Doresz viszont még mindig leszáll a motorról azon a részen, ahol régen nem lehetett normálisan motorral közlekedni. Mondom neki, Doresz, most már lehet motorozni, látod milyen sima a járda.
"Igen, sima lett, leépítették."
Á, nem, lebetonozták.
"Letonozták."
Betonozták, sőt, leaszfaltozták.
"Sőtleasztalozták."
Ennyiben maradtunk.

Rokonság

Doresz mostanában élénken érdeklődik a rokonság iránt. Már nem a személyek, hanem elsősorban a relációk érdeklik. Ilyeneket szokott mondani, mint pl. "Dani apukája az anya apukája" Pedig igazából azt akarja mondani, hogy Dani apukája az anya tesója. Vagy "Nagypapa az Anya apukája". Illetve "Anya az én anyukám". Azt is számon tartja, hogy "Daninak is lesz tesója."

Mostanában még az is változott, hogy eddig Anya és Apa volt a megszólításunk, most a szállodában viszont átállt az Apura és az Anyura, ezt üvölti utánunk mindig, amikor egyikünk eltűnik, hogy hozzon valamit a svédasztalról.

Két gyerek a nagyszüleivel jött nyaralni, Doresz csodálkozva meg is kérdezte a kislányt az idős bácsit látva, hogy "Az a bácsi az apukád?". Persze a lány mondta, hogy a nagypapája, erre Doresz: "Nekem is van nagypapám, de nem itt van. Nagypapa a Nagyinál van."

Egerbe is átruccantunk rövid időre, én meg próbáltam beavatni a családi történelembe, elmeséltem, hogy Nagyi itt született és itt lakott, amikor gyerek volt. Látszott, hogy elgondolkodtatja a tény, hogy Nagyi is volt gyerek, és meg is jegyezte: "Én is leszek nagyi."

Doresz és a fürdőzés

Nincs két egymástól távolabb álló fogalom a földön. Még az sem segít, hogy van úszómellény, beülős úszógumi, csomó fürdőző gyerek, akik hívják-húzzák-tolják a vízbe, mi pedig próbáljuk meggyőzni észérvekkel vagy épp megmegkíséreljük magunkkal vinni a medencébe, ami egyébként a legmélyebb részen is csak derékig érne neki. Ennek ellenére semmi siker, legfeljebb a lábáztatóban hajlandó tartózkodni, abba akár bele is fekszik "úszom" felkiáltással, de leginkább csak áll és öntöz vagy dobálja nekünk a labdát. Persze azt is elkönyvelhetjük eredményként, hogy a fürdőköpenyt szereti. Pedig pont nem volt a méretében, úgyhogy extra program úgy megkötni, hogy ne lépjen rá minden lépésnél.

Talán jövőre, amikor már Kristóf is mehet vízbe...

telefon

Sokszor előfordul, hogy a telefonnal úgy játszik, ahogy tőlünk látta: fényképez vele, közben instruál is, hogy hova nézzek, aztán megelégedéssel nyugtázza, hogy ez jó kép lett, meg is mutatja nekem. De hogy be is mutatkozik, az viszonylag új. Azt mondja: "Dávid Adél vagyok." Tegnap még ki is bővítette: "Sajnos Dávid Adél vagyok. Nagyon vagyok. Hatvan fénykép."

büntetés

Doresz mostanában enyhén szólva nehezen vehető rá a délutáni alvásra, rosszabb esetben egyáltalán nem. Mindenféle engedményeket teszek, pl. nem kell ágyon feküdni, lehet az összetolt ülőpárnákon is, nem muszáj aludni, lehet képeskönyvet nézegetni, stb. De azért vannak kikötések, mondjuk nem szabad az ágyneműt a földre lehúzni. Miután ma már másodszorra szegte meg ezt a szabályt, meg már délelőtt is volt néhány hülyesége, azt mondtam: - Doresz, ma és holnap nem kaphatsz fagyit, ne is gondolj rá.
Ezután megszoptattam Kristófot, ő meg szépen ült az etetőszékében, szerintem azt gondolta, hogy ezzel a jó viselkedéssel felülírta a délelőtti rosszalkodást, így aztán megkérdezte: - Anya, ugye most már gondolhatok a fagyira?

Na igen, gondolni, azt szabad.

(Előzmény: Pár napja teljesen érintetlenül hagyja a kakaóját reggel is, délután is, úgyhogy megbeszéltük tegnap, hogy nem muszáj kakaózni.)

- Anya, csinálj nekem kakaót!
- De hát minek, Doresz?
- Hát a Doresznak!

kis blogger

Anya, gyere, nézd meg mit írtam a bogodba!

(még szerencse, hogy a jelszómat nem tudja, különben...)

Az a kérdés, hogy... szerintem mazsola... így - mondja a telefonba, amit fél kézzel tart, a másikkal meg rajzolgat, gondolom egy mazsolát.

Le kell vonnom a következtetést, hogy ami nekünk, felnőtteknek jó poénnak tűnik (5 nap falun jó barát-rokonokkal), az a gyerekeknek rémálom. Egyik a másik látványára már sikítófrászban tör ki, másik az egyiktől mindent elvesz, hangosan fegyelmezi, és kölcsönösen csapkodják egymást. A harmadik meg ilyen körülmények között próbálja magához venni napi betevőjét - nem mindig sikerrel, mert a bőgés, sikítás, kiabálás megijeszti. Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy holnap hazautazzunk, a közös nyaralás gondolatát meg egyelőre félretesszük. Mondjuk legalább már biztos vagyok benne, hogy nem tartozom a hazának azzal, hogy még egy gyereket szüljek, tekintettel arra, hogy abban az esetben egy épeszű felnőttet veszítene, és mégiscsak kár volna értem.

anyaság

Amikor Doresz először mászott fel a szobabiciklire, rászóltam, jöjjön le. Viszont én minden nap edzek kicsit - legyen ez egy igazi sportos nyaralás -, ebből ő az alábbi következtetést vonta le:
- Én nem mászhatok fel a biciklire, csak ha majd anyuka leszek. Ha anyuka leszek, nagy cicim lesz. És tudod mit kapok akkor?
- Mit kapsz, Doresz?
- Hát egy babát kapok.

(Komolyan foglalkoztatja, hogy vendéglátónk pocakjában van egy baba. Egyébként megtudtunk hogy Doresz hasában is van egy tesó, aki majd szület.)

A vadon leánya

Doresz falusi életre született, be kell látnom. Egyik eltűnésekor a ribizlibokrok között találtam rá, amint a bokorról falatozott. Aztán elindult felém, de útközben még bekapott egy málnát. Egyébként ha kis nyugalamat akarok, csak kezébe kell nyomni egy kis tálkát, hogy szedjen ribizlit (szerinte cseresznyét), és akkor így is tesz. Ma például a gyümölcslevesbe való adagot, plusz az én ribizliadagomat ő szedte meg.
Amint lehetett, levetette a civilizáció összes béklyójkát, és szandál nélkül szaladgál egész nap, még ott is, ahol szerintem ez önkínzás. Bugyi is csak ritkán van rajta, pelenka már szinte soha, ma délután alvásra se.
A plezúrokat egy ideig még számoltam és számon tartottam, most már csak annyit tudok, hogy mindkét lábon tíz fölött van, és az imént szerzett két óriási karmoláscsoportot az oldalára és a feneke alá, amikor leesett az egyik fáról. Belátom, ebben kicsit ludas vagyok, mert tegnap gondoltam egyet, megvicceltem: felmásztam a fára, és kiabáltam neki, hogy keressen meg. Persze meglepődött, hogy ún. rendes, nem rosszalkodó anyukáját a lombok között pillantotta meg. Aztán ma valószínűleg ezen élmény hatására maga is megpróbálta megmászni a fát. Még gyakorolni kell, mindazonáltal a fertőtlenítést egész jól tűrte, miután beígértem neki egy vigaszcsokit. Persze behajtotta. (Mondjuk mikor mondtam, hogy akkor most adom a fájdalomdíjat, akkor sikított, hogy "nem, a csokit kérem!".)
Aggódó nagyszülők kedvéért jegyzem meg, a történelem hajnalán minden gyerek falusi volt, mégsem halt ki az emberiség.

Nem ők az ifjú pár

..., de azért egy puszi elcsattant.

Csoda, ha a fotós keze remegett?

A kerítés túloldalán teniszpálya van, Doresz pedig úgy döntött, ideje megtanulni teniszezni.

nyomós ok

Vendégségben voltunk. Meglepődésemre - bár pelenkában volt - szólt, hogy akkor most pisilni kell. Kinyitjuk neki a WC-ajtót, erre ő: Nem megyek be, mert benn van egy elefánt.
És tényleg, volt benn egy elefántos tartó, azon volt a WC illatosító. Úgyhogy tekintetbe véve a lány szeméremérzetét, eltávolítottuk az elefántot, ő meg ráülhetett a felnőtt WC-re. Aztán ezt még egyszer eljátszottuk az este folyamán. Holnap pótlólag kap két matricát, ott pont nem volt nálam. Nagyon sok matricát ragasztott már egyébként!

korok, nemek és nevek

Az úgy van, hogy vannak a kristófok, ők az egészen pici babák. Aztán vannak a danik, akik már nagyobbak, de kisebbek, mint Doresz. Amikor Doresz kristóf volt, akkor hordta azokat a cuccokat, amiket most Kristóf. Azon a képen az újságban meg ott van egy dani, azaz egy tipegőkorú gyerek.

Ehhez még hozzájön, hogy világképe szerint régebben ő is kisfiú volt: "amikor kisfiú voltam, nekem is volt ez a bodym". Próbáltam neki magyarázni, hogy ő mindig is kislány volt és az is marad, ezt egy darabig talán el is hitte, legalábbis ismételgette, de aztán elmentünk fodrászhoz, aki megkérdezte, fiúsra vágja-e a haját. Azóta a fejére mutat, és közli, "itt kisfiú vagyok."

Mellesleg ha eddig Daninak hívta az apját, most változtatott, közölte: "Te Danika vagy, ugye?" Lehet, hogy felülvizsgálom az elveimet, és mégis Apának fogom szólítani Danit a jelenlétében? Bár nem, rendkívül idétlennek találom, amikor őszöreg bácsi felkapuzik a lakásba, és így szól: Mama, a kulcsot dobd már le, légyszíves.
Azért ez a Danika kicsit erős.

megszelidítettük

Úgy látszik, lassan betört Doresz. A hónapok óta tartó akarom-korszaknak vége, mostanában ilyeneket mond: "kakaót szeretnék", meg "gyere, légy szíves". Sokkal jobb érzéssel ugrálok így, pedig az ugrálnivaló pont ugyanannyi, mint eddig.

Ma ezen a mondaton csodálkoztam el: "Kisfiú, kéred a buborékfújómat?"

Doreszra minden bizonnyal nagy hatást tett a múlt heti esküvő, ugyanis amikor tegnap a főtéren játszottunk, és a nagytemplomból kijött egy esküvői menet, Doresz odarohant, mert - mint mondta - "ott vannak Tamásék".

tizenegyes

A fociőrület kellős közepén egyszerűen nem tudom kihagyni ezt a tizenegyest. Hogy ugyanis mi fán terem a tizenegyes.
Az úgy van, hogy amikor még Doresz kicsi volt, és alig tudott beszélni, folyton csak kérdezgette, hogy ez meg az micsoda. Nyilván egyszer azt válaszoltuk neki, hogy tizenegyes, ezt megjegyezte, azóta pedig ismételgeti. Először csak a számok összesített neve lett a tizenegyes, séta közben például mindig odament a boltok bejáratához és gondosan elolvasta, milyen telefonszámon lehet értesíteni a boltvezetőt tűz esetén, közben meg skandálta, hogy tizenegyes, tizenegyes. Aztán felfedezte, hogy a számok és betűk közeli rokonságban állnak egymással, és az elnevezést is átvitte a betűkre, sőt, a szövegekre is. Így aztán az "Anya, mit ettél?" kérdés mellé, amit mindig akkor tesz fel, ha csokipapír zörgését hallja, felsorakozott az "Anya, mit olvasol, tizenegyest?"
A tizenegyesimádat olyan fokot ért el, hogy egyszer megkaparintotta Dani számítógépjét, és átnevezett egy ikont tizenegyesre. Ezért nem találtam napokig a Sajátgépet. (Mintegy utóirat azoknak, akik emlékeznek még: a számbozó neve mostanság már számítóbék.)

Az esős idő örömére előkerestem Doresz gumicsizmáját, és ma már abban mentünk délelőtt sétálni. Persze először rendes gyerek módjára szorgosan kerülte a pocsolyákat, aztán mondtam neki, hogy nyugodtan belemehet, azért van a gumicsizma. Mondhatom, hülyén nézett rám. Kábé az volt az arcára írva, hogy "ez itten most hülyét akar csinálni belőlem avagy provokál?" Aztán ahogy megerősítettem, hogy tényleg, nem számít rosszaságnak a pocsolyábagázolás, elkezdte kipróbálgatni. Először csak a kicsi tócsák szélébe lépett, aztán már a közepükbe is, és csak vagy a 10. pici pocsolya után mert kipróbálni egy igazi hatalmasat.
Most már csak arra vagyok kíváncsi, vajon hogy reagál majd, ha legközelebb normál cipőben sétálunk és pocsolyát lát.

Leöntötte magát ivás közben.
- "Anya, cseréld ki a pizsimet, átázott a bundám!"

Nem, nem azért küzdöttem a röhögéssel az esküvőn, mert neveletlen vagyok vagy mert nem éreztem át a pillanat nagyszerű voltát, hanem mert az ének sorai közötti szünetben a mellettem ülő szájából a következőt hallottam: nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egyet elpakott. (sic!)

apró tévedés

Kristóf hallhatóan szörcsögött, Doresz hozta neki a zsebkendőt, és mondta:Fújd ki a kutyaszart!
... vagyis a cicakakát!

mesésen udvarias

Segítek neki valamiben, erre ő:
- Köszönöm, hogy segítettél... (kis szünet)... levetni békaruhámat!

mogyoróskrémes

taxis

Mondom neki: Esni fog az eső. Erre hozza az esernyőmet, hogy nyissam ki. Nyilván, hiszen máskor mindig azzal sikerült elütnünk ezt a kérését, hogy esernyő csak akkor kell, ha esik az eső. És most esik. Hogy itthon vagyunk? Az mindegy.

verset írt

esernyő és kisvonat
pillangó és bicikli

ezt skandálja már vagy tíz perce. Ritmikus, meg kell hagyni.

két és fél

A "ma van a szülinapja!" felkiáltásomra Apája aggódó tekintettel, valamint azzal a mondattal válaszolt, hogy "Már megint kinek felejtettem el a szülinapját?". És persze igaza volt, ez a mai nem olyan szülinap, de azért fontos, és apropót kínál egy újabb mit tud már listához. Íme:

- az estékben van a legtöbb örömteli újdonság. Mivel nyáron elég későre szokott kihúzódni a lefekvés, esti mesével már nem húzom az időt, napközben úgyis olvasunk eleget. Viszont a szertartás kedvéért bevezettem pár hete az esti éneklést. Saját gyerekkori élményeimhez nyúltam vissza, és a "Már nyugosznak a völgyek" c. éneket - egy másik, sokkal jobb fordításban, mint az Evangélikus Énekeskönyvben található - szoktuk énekelni lefekvés előtt. Szoktuk, ez itt a kulcsszó! Először csak én énekeltem, de aztán Doresz annyira jól megtanulta, hogy most már együtt fújjuk. Kicsit mulattató persze, amikor olyan szövegrészek jönnek, amik nyilván nem érthetőek számára: "a munka véget ér" helyett ő azt mondja: "álmunk ha véget ér", és igazából nem vagyok arról se meggyőződve, hogy a "te is, ó lelkem, este a földi terhet vesd le" mondattal tud mit kezdeni, de azért nagyon tetszik neki, a folytatás, miszerint "légy könnyű, mint a lenge szél" pedig egyenesen a kedvence. Kísérletet fogok tenni, hogy felvegyem, és idecsatoljam a hangfelvételt, mert tényleg nagyon aranyos, ahogy énekel, és főleg meglepően hasonlít a dallam.
Mikor véget ért az ének, akkor - a kiságyában! - mellé fektetem a kutyusát, megsimogatom, és kölcsönösen jó éjszakát kívánunk egymásnak, aztán kimegyek a szobából. Persze, előfordulnak olyan esték, amikor még jön egy-egy utólagos vízivás vagy mégis ott kell maradni valakinek vele egy kicsit, de ez már nem jellemző. Bízom benne, hogy így is marad. Mondanom sem kell, hogy ez a vívmány is visszavezethető arra, hogy az odobások Doresz jelenlegi példaképei.

- Mozgásában valami hihetetlenül gyorsan fejlődik. Pár hete mert először fölmászni a főtéri szoborra, mostanra már rutinfeladattá vált, gyorsaságban meg már nem is próbálom utánozni. A bicikli rendes tekerését pedig tegnapelőtt, egy grillpartin sajátította el. Ekkor ült egyébként másodszorra biciklire. Érik a helyzet, hamarosan kap egy saját bringát. Igazából már csak szabadidő kérdése, hogy mikor tudjuk ezt nyélbe ütni. Az IKEÁ-s hintalószerűséget már nemcsak hintázni használja, hanem azzal is próbálkozik pár napja, hogy annak a segítségével másszon fel a pelenkázóra (miközben persze billeg). Nemcsak felmászni, hanem lemászni is sikerül neki általában. Ha pedig itt vagy bárhol máskor mégis gond lenne, akkor esik, de úgy, mint egy profi kaszkadőr, gurulva, hogy minél kevésbé üsse meg magát. Ennek köszönhető, hogy bár általában teste 30%-a sebekkel fedett, azért nagy cécót nem sokott csinálni az esésekből. Leginkább az fáj neki, ha lehorzsolódik a bőre, de hát ez a legjobb gurulvaesés közben is megtörténik.

- Szókincséről, sziporkáiról most nem írok külön, hiszen sokat olvashattatok már. De azt tudni kell, hogy a blogba csak töredéke kerül a jópofaságoknak, amikkel mostanában javítja az általános hangulatunkat.

- Segítőkészsége határtalan, főleg tisztítani szeret. Más kérdés, hogy én ezt segítségnek tartom-e, mindenesetre a legtöbb esetben megpróbálom elviselni, még ha pluszmunkát is okoz, hátha így nem veszem el a kedvét addigra, mire már technikailag is képes lesz valódi segítségre.

- Memóriában is messze előttünk jár, sokszor napokig gondolkodom, honnan szedhetett olyan szavakat, mondatokat, amiket aztán fennen hangoztat, és amiknek a jelentését én biztos nem magyaráztam el neki. Pl. egyszer csak azt mondta: "én vagyok a kislány, te vagy a főnök." Rájöttünk, hogy az "Egyszer volt az ember" c. sorozatból vehette a főnök szót. Ez a sorozat amúgy a kedvence, a Kisvakond már rég kegyvesztett lett. (Bár szerencsére mióta jó az idő, egyre ritkábban néz dvd-t.) Ugyanez a film a forrása a következőknek is: "Úgy döntöttem, hogy visszafordulunk" valamint: "Mit szólsz a legújabb találmányomhoz?" A "mester" szót sem a Bibliából ismeri...

- Imád Pesten lenni, kedvence a metró és a kombinó, otthn is gyakran emlegeti, hogy szeretne metróval utazni meg mozgólépcsőzni.

- A családtagokat, barátokat nemcsak akkor ismeri meg, ha találkoznak, hanem egyébként is emlegeti. Rendszeresen "telefonál" Rékának, a múltkor egy érettségi tablón Mártont vélte felfedezni - valóban hasonlított -. Tudja, hogy ki kivel pár, azaz ha emlegetem Andit, akkor rögtön hozzámondja Tamást is. Sőt, vlaóságos telefonbeszélegtésekre is képes már, és látszik, hogy tudja, kivel beszél, mert felemlegeti a legutóbbi találkozáskor történteket.

Egyelőre ennyi újdonság jut eszembe. Boldog kétésfelet!

Hála annak, aki kitalálta a levesgyöngyöt. Így lényegében minden főzelékfélét ehetővé tett.

Doresz elég sajátosan értelmezi a bilibe pisilés fogalmát. Miután már vizes a bugyi, ragaszkodik hozzá, hogy ücsörögjön kicsit a kék vizilovas ülőkén. Úgyhogy egyelőre azzal próbálkozom, hogy időnként, amikor szerintem esedékes lenne a dolog, leültetem. Ez már korábban is sikerre vezetett pár percen belül, tehát valamennyire mégis tudja már irányítani az eseményeket. Persze ennek még csak az engedelmességhez van köze, a szobatisztasághoz nem, ezzel tisztában vagyok. De talán megjön a kedve hozzá.
Ma bevetettem egy valahol olvasott trükköt: amennyiben sikerül a Mutatvány, felragaszthat egy matricát az ajtaján lévő papírra. Hátha... semmilyen eszköztől sem riadok vissza, hogy mihamarabb teljesülhessen az álma: óvodásnak lenni.

Voltam olyan naív, hogy azt gondoltam, Doresz boldog lesz, ha megkaphatja a régi telefonomat. De nem, neki mostanában "kinyitós" kell. Gondoltam, jó, akkor beadom a derekam, és veszek egy kinyitós játéktelefont. El is mentünk egy boltba, de csak "hagyományos" volt. Meglepődtem, de különösebb megrázkódtatás és hiszti nélkül hagytuk el a boltot, hiszen "nem volt kinyitós telefon Doresznak".

Ma jó napunk volt. Doresznak mégsem kellett tetanuszt kapnia.

Lassan azonban hozzászokom, hogy minden átöltöztetésnél újabb foltokat és horzsolásokat fedezek fel a teste legkülönbözőbb pontjain. Ahhoz képest nem is szokott sokat sírni egy esés után.

A minap belénk hasított, hogy már csak 12-13 év, és Doresz hozza haza a pasikat. Vajon milyen fickók fognak bejönni neki? Ezt ugye előre nem tudhatjuk, de az az egy biztos, nem árt, ha az illető gondolatolvasó. Doresz ugyanis mostanában a következő játékkal szórakoztat minket:

"Azt akarom! Aztaztaztazt, amit gondoltam, azt akarom!"

Ha pedig óvatosan érdeklődni próbálnék, hogy mégis mit, arra az a válasz, hogy "Aztazt, amit gondoltam, amit meg lehet enni." És közben toporzékolva mutat a kamraszekrényre, amelynek egyetlen polcán is minimum húsz tétel lehet elvileg az, amit akar és gondol. És van öt polc.

Doresz mától igazi segítség lehet itthon. Már épp kifolytak volna a mosogatnivaló edények a mosogatóból, viszont Kristóf épp ébredezett, nyöszörgött. Erre csak annyit mondtam Doresznak: "Légy szíves, szórakoztasd kicsit Kristófot!" - és lőn. Én szépen elmosogattam, közben meg félfüllel úgy hallottam, remekül érzik magukat, jókat kacarásznak.

bilileltár

Ma egy vaklárma és egy rendeltetésszerű használat.

Ha valaha kifogásoltam volna, hogy Doresz nem képes kitartóan foglalkozni egy dologgal, akkor most azt is el kell mesélnem, hogy
1. a hétvégén kapott felmosó szettel akár fél órán keresztül is képes "tisztítani" az erkélyen
2. ha valamit kérek tőle, mostanában rendszersen az a válasza, hogy "jó, csak előbb befejezem a rajzolást/dolgozást/játszást."

Haladunk.

Doresz ma felült a Sala biciklijére, és Tam segítségével megtanult kormányozni, valamint sajátos módon haladni is (nem körbeteker, hanem mindig csak egy kicsit nyomja le a pedált, aztán hátraviszi és ugyanazzal a lábbal nyom újra). Véletlenül meg már párszor a rendes, szabályszerű tekerés is sikerült, de még nem jött rá az ízére. Mindenesetre ma Apáját azzal fogadta: "Akarok venni egy piros biciklit Doresznak."

- Ott a hangya, összetaposom.
- De hát miért? Ő ott lakik, nem kell összetaposni.
- Majd ha befejezte.
- Mit?
- Hát a mászkálást.

- Anya!
- Mit csinálsz?
- Hát Kristófot megfogtam és rosszalkodtam vele.
- Rosszalkodtál?
- Igen, rosszalkodtunk együtt.

Add ide a szopit, én meg beleteszem a Kristófba! (=Add ide a cumit, én meg beleteszem a Kristóf szájába)

kísérletek

Doresz hétvégén levizsgázott nagyszülőzésből. Úgy tűnik, hogy képes eltölteni egy egész napot is szülői felügyelet nélkül, ráadásul úgy, hogy a nálunk jóval engedékenyebb nagyszülőknek sem roncsolja szét az idegeit. Ez pozitív, nagyon örülünk neki, végülis közeleg az óvoda, ahol szintén hasonlóan jól kéne viselni a helyzetet meg magát. És hogy az óvodaérettség egy másik feltételének is eleget tudjon tenni a lányzó, ma reggel nem kapott pelenkát. Eddig két kicsi és egy nagy dolog került a bugyiba, és a leghalványabb jelét sem mutatja, hogy ez zavarná. Négy darab délelőttöt áldozok a kísérletre, ha sikertelen, akkor pár hétig nem erőltetem. Főleg azért, mert ezeken a délelőttökön nem mehetünk sétálni, ami mégsem túl jó ilyen szép nyári időben.

Tudni kell, hogy Doresz következetesen keveri a fehér és a fekete szavakat. Így aztán el lehet képzelni azt a vicces helyzetet, amikor az utcán szembejött velünk egy fekete nő.
"Anya, nézd, ott jön a fehér néni!"

Az illető vagy nem tudott magyarul, vagy jó volt a humora, mert szerencsére nem sértődött meg.

Számomra az anyaságban az egyik legnehezebb áldozathozatalt az jelenti, hogy nem aludhatok nyitott ablaknál nyáron, illetve nappal is csak szigorúan a szellőztetés ideje alatt lehet nyitva az ablak, amikor mindkét szememmel kizárólag azt tartom szemmel, kimászik-e Doresz a párkányra. Arra azonban nem vagyok felkészülve, mi a teendő akkor, ha felmászik a fűtőtest tetejére, feláll, és egy óvatlan pillanatban megpróbálja egyedül kinyitni az ablakot. Mivel ennél nagyobb kunsztokra is képes volt már, lassan az az érzésem, biztonságosabb lesz beszögelni az ablakokat vagy egyszerűen elmenni otthonról, addig is megúsztuk az ablakon kiesést.

És tudja!

Egyik este Doresz ellentmondást nem tűrő hangon kést kért, majd fogta a mogyoróvajas üveget meg a kenyeret, és megkente teljesen egyedül a kenyerét. "Mint az odobások." Pedig ilyet igazán nem vártunk el tőle.

Epret eszünk

Megmostam egy csomó epret, teszem a tányérjába egyenként és vágom négy darabra. Egyszer csak megszólal: - Köszönöm, ennyi elég lesz.
Csodálkozom, mert nagyon szereti az epret, gyanús, hogy egyébként többet szokott enni, úgyhogy megkérdeztem:
- És ez kéred még?
-Igen! - majd azonnal folytatja -Köszönöm, nem kérek többet.
- És ezt?
- Igen. Köszönöm, ez már elég lesz.
- És ezt?
- Aha. Köszönöm, többet nem kérek már.

És ez így ment tovább, amíg csak meg nem ette az adagját. Úgy tűnik, mostanában gyakorolja az udvariassági formulák közül az összetettebbeket, amiket boltban, étteremben, egyéb helyeken hall.

Ez jó zene. Inkább ugrálok a zenén.

"Véletlenül kicsit ideges volt a Doresz."

Van egy olyan epizód a Dörmögő Dömötörben, hogy a macik fociznak. A Kukori és Kotkodában meg a méhek és a darazsak meccse zajlik. Nem is csoda, hogy így a meccs szó és a mese szó valahol egymáshoz közel tárolódik az agyában.

- Akkor most megnézzük a focimesét!

- Anya, gyere légy szíves! (közben egy imbuszkulccsal a szobájának a zárjában matat, kisszéken áll)
- Mit csinálsz?
- Megjavítom az ajtót.
- Mi a baja?
- Semmi baj!

- Anya, gyere légy szíves! Rajzoltam egy nagy utat. Elmennek az emberek.
- És hová mennek?
- Hát... kocsizni meg sütizni.

Háttérinfo, hogy ezt az egyik hoszzú hétvégés utazásunk utáni reggel mondta. Azon a hétvégén az átlagosnál jóval többet voltuk sütizni.

Tehát itt folytatódik a nagy Doresz-sztori!