régi kép, de aranyos

A baba is hordozókendőben utazik. Pont, mint Kristóf.

ki csinálta?

Mikor már fél órája nyüstöltük a ki csinálta kérdéskört, és tisztáztuk többek között, hogy a függönyt a varrónéni, az ajtót az asztalos, a tejet a tehén, a zöld poharat meg a zöldpohárgyártóbácsi csinálta, akkor jött a kérdés: És nagypapát ki csinálta?

Már épp gondolkoztam, hogyan is intonálhatnám korához illően ezt a témát, amikor válaszolt is saját magának: A varrónéni. Meg a királynő!

Nyertem egy kis időt.

légycsapó

Csapkodja a földet légycsapóval.

-Mit csinálsz, Doresz?
- Töröm a földet. Nagyon törékeny, de megfoghatom!

reggeli első kérés

Anya, anya, szeretnék blablablabla...

Doresz rohan hozzám, és mondja, kiabálja, nyávogja, sikítja már vagy ötödször, én meg nem értem pont a lényeget, hogy mit is szeretne. Egyre jobban hergeli bele magát, mostanában ez a módi, azt hiszi, nem akarok kedvére tenni, pedig csak nem értem, amit mond, mert affektál meg direkt selypít.
Odamegyek, átölelem, hogy csillapodjon kicsit:
- Mit szeretnél, mondd lassan.
- Anya, szeretnék dombon állni!

Huh, hálistennek már ez a kérés is teljesíthető szombat óta.

rokonság

Ismét feljött nemrég a ki kinek kicsodája téma. Végigvettük, hogy nagypapa "Adélapa", másnéven "anya apukája", aztán "anya az én anyukám", "Zsuzsa Sala anyukája", "Dani Kata anyukája" - na jó, nem teljesen - , "Kornél anya testvére". Gondoltam, itt a megfelelő alkalom, rákérdeztem: Na, és kicsoda Márton? Csak el kellett volna ismételnie azt, amit már Kornélnál mondott, helyette azonban ezt a választ kaptam: "Márton a Réka anyukája." Naná. Mindig együtt jönnek és szeretik egymást.

Elköltözik, elnevez

El kell nevezni a dolgokat, ha minden a feje tetejére áll. És most mondjuk odaállt, elköltöztünk Debrecenből. Lettek ilyen nevek, mint
sima anya (azaz nem nagymama, hanem anya, azaz én)
sima apa (ugyanez apában, azaz Dani)
pesti anya (ez is én vagyok, nem miskolci nagyi, nem pécsi, hanem pesti anya)

Apa pedig Debrecenben van, mondta fel este a leckét. "Nyaral?" - kérdi. (Nem, festi a lakást)

Reggelente megkérdezi: "És most hova megyünk?" Jogos, amennyit az utóbbi időben autóztunk keresztül-kasul az országban, sosem tudhatja az ember, hol száll ki és kik lesznek ott.

Ma mentünk haza a játszótérről, amikor egyszer csak megszólal. "Én már nem szeretek Pesten lakni."

A hazautak másik slágere a "Megyünk a Doresz házikójába?" Na ja, csak az a kérdés, melyikbe. Gondolom, meg lehet zavarodva. Tegnap este is, amikor kiküldtem valamiért a konyhába, látszott rajta, hogy keresi, melyik ajtón kell bemenni, pedig nem olyan bonyolult az alaprajz.

Kristóf pedig, hogy ő se maradjon ki az elnevezési lázból, az utóbbi napokban "Mimi", "Mimike", "Miamia" nevekre hallgat. Gondolom onnan jön ez, hogy gyakran úgy megyek oda Kristófhoz, hogy megkérdezem: "Mi újság/ mi a helyzet, Kristóf?"

Mondjuk a sok bizonytalanság meg változás közepette van egy jó is. Ha azt mondja, "metrózni akarok", viszonylag könnyű szívvel ígérhetem neki, hogy oké, ma vagy holnap metrózunk egyet.