műelemzés

Metrózunk. Nézi a Keith Haring kiállítás plakátját,
majd megszólal: Anya, a farkas megeszi a gyerekeket. Szólni kell az anyukájuknak.

gyerekméz, gyerekkávé

Doresz rákapott a gyerekkávéra. A gyerekkávé jó ötlet, mert a tejet megmelegíteni nem hagyja, márpedig betegen nem jó buli a hideg tej. Szóval reggelente szorgalmasan csinálom neki a gyerekkávét. A mézet sem különösebben csípi, pedig hasznos lenne torokbajok ellen, de azért gondoltam, hátha a kávéba megeszi, egy próbát megér. Hozzáteszem, a kávét cukor és egyéb édesítő nélkül is probléma nélkül dönti magába, ahogy észrevettem, a savanyú és keserű ízeket nagyon szereti.
Amikor múltkor Danival bevásárolni voltak, és hoztak mézet is, Doresz kikövetelte, hogy macimézet is vegyenek. Na, remek, gondoltam, ebből adagolok majd a kávéjába, az biztos tetszik majd neki. Egy kanállal tettem is bele, de közölte, hogy nem finom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a másik, az üveges mézből is tettem egy kanállal, hátha csak a se édes, se keserű nem ízlik neki. És igen! Na de nem is ez a lényeg, hanem a következtetés, amit ebből levont:
- Anya, a macisméz nem finom, csak a felnőtteknek valóból kérek!

Állatkerti utóhatás

Doresz hétvégén a miskolci Nagyival állatkertben volt. Azóta rendszeresen kérdezgeti, hogy mit eszik ez vagy az az állat. Ma reggel például ezzel állt elő: Anya, és a Mikulás mit eszik? - Elhelyezve ezzel ezt a különös lényt a rendszertanban.

őszi séta

Egyik nagybevásárlásunkkor szemembe ötlött egy Pimpa-dvd, és bár mostanában - na jó, a tegnapi napot leszámítva - alig néz dvd-t Doresz, azért nagy nosztalgiahullámtól eltöltve megvettük. Mert Pimpa aranyos. További előnye, hogy nem túl hosszú az egész, magyarul különösebb hiszti nélkül megoldható a nézése, nem kell megszakítani a sorozatot, mert az egész sem több, mint fél óra. Szóval Pimpát szeretjük, és lehet dúdolni tudjuk, hogy Pimpa szeret minket.

Tegnap séta közben azt játszottuk, hogy Doresz előreszalad és bevár, amikor kiabálok, még ez látszott a legjárhatóbb útnak, hogy ő is élvezze a sétát, amihez amúgy nem volt kedve. Egyszercsak látom, hogy négykézlábra veti magát, és közelebbről leírhatatlan módon ugrál két kézre támaszkodva. Mondanom sem kell, ősz, rothadó levelek nyálkája a járdán, satöbbi, a nadrágja íly módon jó mocskos lett.
- Doresz, ez most miért kellett? - kérdezem.
- Hát... Pimpa is így csinál!

Ja, az más.