Doresz falusi életre született, be kell látnom. Egyik eltűnésekor a ribizlibokrok között találtam rá, amint a bokorról falatozott. Aztán elindult felém, de útközben még bekapott egy málnát. Egyébként ha kis nyugalamat akarok, csak kezébe kell nyomni egy kis tálkát, hogy szedjen ribizlit (szerinte cseresznyét), és akkor így is tesz. Ma például a gyümölcslevesbe való adagot, plusz az én ribizliadagomat ő szedte meg.
Amint lehetett, levetette a civilizáció összes béklyójkát, és szandál nélkül szaladgál egész nap, még ott is, ahol szerintem ez önkínzás. Bugyi is csak ritkán van rajta, pelenka már szinte soha, ma délután alvásra se.
A plezúrokat egy ideig még számoltam és számon tartottam, most már csak annyit tudok, hogy mindkét lábon tíz fölött van, és az imént szerzett két óriási karmoláscsoportot az oldalára és a feneke alá, amikor leesett az egyik fáról. Belátom, ebben kicsit ludas vagyok, mert tegnap gondoltam egyet, megvicceltem: felmásztam a fára, és kiabáltam neki, hogy keressen meg. Persze meglepődött, hogy ún. rendes, nem rosszalkodó anyukáját a lombok között pillantotta meg. Aztán ma valószínűleg ezen élmény hatására maga is megpróbálta megmászni a fát. Még gyakorolni kell, mindazonáltal a fertőtlenítést egész jól tűrte, miután beígértem neki egy vigaszcsokit. Persze behajtotta. (Mondjuk mikor mondtam, hogy akkor most adom a fájdalomdíjat, akkor sikított, hogy "nem, a csokit kérem!".)
Aggódó nagyszülők kedvéért jegyzem meg, a történelem hajnalán minden gyerek falusi volt, mégsem halt ki az emberiség.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése