Doresszal elkezdtük megtanítani a fontosabb személyi adatait - mondván nagyváros veszélyei, tudja mi a neve meg hol lakik, ha véletlenül elsodródna mellőlünk. Naná, hogy nem fordulhat elő ilyesmi, de azért az ördög nem alszik. (Erről jut eszembe, vajon én is ördög vagyok-e.)
Szóval szépen idomítjuk, szerintem ez most fordul elő először, annyira idomításellenes vagyok. Az eredmény részleges, ha akarja, mondja, ha nem, nem - idegeneknek inkább nem, nekünk is csak akkor, ha kedve van. Példa erre a következő beszélgetés a játszótéren egy anyuka és Doresz között:
- Hogy hívnak?
- Kislány.
- Jó, de biztos van valami neved, úgy mint az én kislányomnak Bogi a neve.
- Van nevem, de nagyon hosszú.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése