Anya, anya, szeretnék blablablabla...
Doresz rohan hozzám, és mondja, kiabálja, nyávogja, sikítja már vagy ötödször, én meg nem értem pont a lényeget, hogy mit is szeretne. Egyre jobban hergeli bele magát, mostanában ez a módi, azt hiszi, nem akarok kedvére tenni, pedig csak nem értem, amit mond, mert affektál meg direkt selypít.
Odamegyek, átölelem, hogy csillapodjon kicsit:
- Mit szeretnél, mondd lassan.
- Anya, szeretnék dombon állni!
Huh, hálistennek már ez a kérés is teljesíthető szombat óta.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése