A minap láttam egy szakácskönyvet egy kirakatban, vicces, gyerekzsúrra való ételek voltak benne - vagyis a címlapon, de gondolom, benne is -, úgyhogy ezen felbuzdulva ma csináltam Doresznak vicces szendvicset szalámidarabból meg csemegeuborkából, hátha így, arcnak álcázva jobban csúszik a vacsora. Először nem esett le neki a dolog, csak amikor mondtuk, hogy nahát, egy arc, akkor. Ebben a pillanatban felragyogott a szeme: - De aranyos! Anya, ki ez?
Aztán mielőtt bármit is válaszolhattam volna, rávágta: - Ez Kristóf!
Innentől kezdve csak nem kérhettem, hogy egye meg, milyen lenne már az.
Amúgy meg tegnap almát vágtam fel neki is, magamnak is. Az övé egy idő után nem akart fogyni, gondoltam, elkérem tőle.
- Doresz, megehetem az almádat?
- Csak Kristóf kaphat belőle.
Kristóf élt a lehetőséggel. Éljen a testvéri szeretet!
ps: Doresz kinőtte az régi etetőszékét, úgyhogy tegnap kapott egy újat. Ez már csak magasított, de nincs semmiféle rács rajta. Egyedül is fel tud mászni, és sajnos le is. Most már semmi sem akadályozhatja meg, hogy egy étkezés alatt ötvenszer körbefussa a lakást.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése