Le kell vonnom a következtetést, hogy ami nekünk, felnőtteknek jó poénnak tűnik (5 nap falun jó barát-rokonokkal), az a gyerekeknek rémálom. Egyik a másik látványára már sikítófrászban tör ki, másik az egyiktől mindent elvesz, hangosan fegyelmezi, és kölcsönösen csapkodják egymást. A harmadik meg ilyen körülmények között próbálja magához venni napi betevőjét - nem mindig sikerrel, mert a bőgés, sikítás, kiabálás megijeszti. Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy holnap hazautazzunk, a közös nyaralás gondolatát meg egyelőre félretesszük. Mondjuk legalább már biztos vagyok benne, hogy nem tartozom a hazának azzal, hogy még egy gyereket szüljek, tekintettel arra, hogy abban az esetben egy épeszű felnőttet veszítene, és mégiscsak kár volna értem.

anyaság

Amikor Doresz először mászott fel a szobabiciklire, rászóltam, jöjjön le. Viszont én minden nap edzek kicsit - legyen ez egy igazi sportos nyaralás -, ebből ő az alábbi következtetést vonta le:
- Én nem mászhatok fel a biciklire, csak ha majd anyuka leszek. Ha anyuka leszek, nagy cicim lesz. És tudod mit kapok akkor?
- Mit kapsz, Doresz?
- Hát egy babát kapok.

(Komolyan foglalkoztatja, hogy vendéglátónk pocakjában van egy baba. Egyébként megtudtunk hogy Doresz hasában is van egy tesó, aki majd szület.)

A vadon leánya

Doresz falusi életre született, be kell látnom. Egyik eltűnésekor a ribizlibokrok között találtam rá, amint a bokorról falatozott. Aztán elindult felém, de útközben még bekapott egy málnát. Egyébként ha kis nyugalamat akarok, csak kezébe kell nyomni egy kis tálkát, hogy szedjen ribizlit (szerinte cseresznyét), és akkor így is tesz. Ma például a gyümölcslevesbe való adagot, plusz az én ribizliadagomat ő szedte meg.
Amint lehetett, levetette a civilizáció összes béklyójkát, és szandál nélkül szaladgál egész nap, még ott is, ahol szerintem ez önkínzás. Bugyi is csak ritkán van rajta, pelenka már szinte soha, ma délután alvásra se.
A plezúrokat egy ideig még számoltam és számon tartottam, most már csak annyit tudok, hogy mindkét lábon tíz fölött van, és az imént szerzett két óriási karmoláscsoportot az oldalára és a feneke alá, amikor leesett az egyik fáról. Belátom, ebben kicsit ludas vagyok, mert tegnap gondoltam egyet, megvicceltem: felmásztam a fára, és kiabáltam neki, hogy keressen meg. Persze meglepődött, hogy ún. rendes, nem rosszalkodó anyukáját a lombok között pillantotta meg. Aztán ma valószínűleg ezen élmény hatására maga is megpróbálta megmászni a fát. Még gyakorolni kell, mindazonáltal a fertőtlenítést egész jól tűrte, miután beígértem neki egy vigaszcsokit. Persze behajtotta. (Mondjuk mikor mondtam, hogy akkor most adom a fájdalomdíjat, akkor sikított, hogy "nem, a csokit kérem!".)
Aggódó nagyszülők kedvéért jegyzem meg, a történelem hajnalán minden gyerek falusi volt, mégsem halt ki az emberiség.