Le kell vonnom a következtetést, hogy ami nekünk, felnőtteknek jó poénnak tűnik (5 nap falun jó barát-rokonokkal), az a gyerekeknek rémálom. Egyik a másik látványára már sikítófrászban tör ki, másik az egyiktől mindent elvesz, hangosan fegyelmezi, és kölcsönösen csapkodják egymást. A harmadik meg ilyen körülmények között próbálja magához venni napi betevőjét - nem mindig sikerrel, mert a bőgés, sikítás, kiabálás megijeszti. Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy holnap hazautazzunk, a közös nyaralás gondolatát meg egyelőre félretesszük. Mondjuk legalább már biztos vagyok benne, hogy nem tartozom a hazának azzal, hogy még egy gyereket szüljek, tekintettel arra, hogy abban az esetben egy épeszű felnőttet veszítene, és mégiscsak kár volna értem.

anyaság

Amikor Doresz először mászott fel a szobabiciklire, rászóltam, jöjjön le. Viszont én minden nap edzek kicsit - legyen ez egy igazi sportos nyaralás -, ebből ő az alábbi következtetést vonta le:
- Én nem mászhatok fel a biciklire, csak ha majd anyuka leszek. Ha anyuka leszek, nagy cicim lesz. És tudod mit kapok akkor?
- Mit kapsz, Doresz?
- Hát egy babát kapok.

(Komolyan foglalkoztatja, hogy vendéglátónk pocakjában van egy baba. Egyébként megtudtunk hogy Doresz hasában is van egy tesó, aki majd szület.)

A vadon leánya

Doresz falusi életre született, be kell látnom. Egyik eltűnésekor a ribizlibokrok között találtam rá, amint a bokorról falatozott. Aztán elindult felém, de útközben még bekapott egy málnát. Egyébként ha kis nyugalamat akarok, csak kezébe kell nyomni egy kis tálkát, hogy szedjen ribizlit (szerinte cseresznyét), és akkor így is tesz. Ma például a gyümölcslevesbe való adagot, plusz az én ribizliadagomat ő szedte meg.
Amint lehetett, levetette a civilizáció összes béklyójkát, és szandál nélkül szaladgál egész nap, még ott is, ahol szerintem ez önkínzás. Bugyi is csak ritkán van rajta, pelenka már szinte soha, ma délután alvásra se.
A plezúrokat egy ideig még számoltam és számon tartottam, most már csak annyit tudok, hogy mindkét lábon tíz fölött van, és az imént szerzett két óriási karmoláscsoportot az oldalára és a feneke alá, amikor leesett az egyik fáról. Belátom, ebben kicsit ludas vagyok, mert tegnap gondoltam egyet, megvicceltem: felmásztam a fára, és kiabáltam neki, hogy keressen meg. Persze meglepődött, hogy ún. rendes, nem rosszalkodó anyukáját a lombok között pillantotta meg. Aztán ma valószínűleg ezen élmény hatására maga is megpróbálta megmászni a fát. Még gyakorolni kell, mindazonáltal a fertőtlenítést egész jól tűrte, miután beígértem neki egy vigaszcsokit. Persze behajtotta. (Mondjuk mikor mondtam, hogy akkor most adom a fájdalomdíjat, akkor sikított, hogy "nem, a csokit kérem!".)
Aggódó nagyszülők kedvéért jegyzem meg, a történelem hajnalán minden gyerek falusi volt, mégsem halt ki az emberiség.

Nem ők az ifjú pár

..., de azért egy puszi elcsattant.

Csoda, ha a fotós keze remegett?

A kerítés túloldalán teniszpálya van, Doresz pedig úgy döntött, ideje megtanulni teniszezni.

nyomós ok

Vendégségben voltunk. Meglepődésemre - bár pelenkában volt - szólt, hogy akkor most pisilni kell. Kinyitjuk neki a WC-ajtót, erre ő: Nem megyek be, mert benn van egy elefánt.
És tényleg, volt benn egy elefántos tartó, azon volt a WC illatosító. Úgyhogy tekintetbe véve a lány szeméremérzetét, eltávolítottuk az elefántot, ő meg ráülhetett a felnőtt WC-re. Aztán ezt még egyszer eljátszottuk az este folyamán. Holnap pótlólag kap két matricát, ott pont nem volt nálam. Nagyon sok matricát ragasztott már egyébként!

korok, nemek és nevek

Az úgy van, hogy vannak a kristófok, ők az egészen pici babák. Aztán vannak a danik, akik már nagyobbak, de kisebbek, mint Doresz. Amikor Doresz kristóf volt, akkor hordta azokat a cuccokat, amiket most Kristóf. Azon a képen az újságban meg ott van egy dani, azaz egy tipegőkorú gyerek.

Ehhez még hozzájön, hogy világképe szerint régebben ő is kisfiú volt: "amikor kisfiú voltam, nekem is volt ez a bodym". Próbáltam neki magyarázni, hogy ő mindig is kislány volt és az is marad, ezt egy darabig talán el is hitte, legalábbis ismételgette, de aztán elmentünk fodrászhoz, aki megkérdezte, fiúsra vágja-e a haját. Azóta a fejére mutat, és közli, "itt kisfiú vagyok."

Mellesleg ha eddig Daninak hívta az apját, most változtatott, közölte: "Te Danika vagy, ugye?" Lehet, hogy felülvizsgálom az elveimet, és mégis Apának fogom szólítani Danit a jelenlétében? Bár nem, rendkívül idétlennek találom, amikor őszöreg bácsi felkapuzik a lakásba, és így szól: Mama, a kulcsot dobd már le, légyszíves.
Azért ez a Danika kicsit erős.